Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mol 46 forinttal, 1,70 százalékkal, 2750 forintra erősödött, 935,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,89 százalékkal, 10 230 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal, 400,50 forintra csökkent, forgalma 98,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,49 százalékkal, 5110 forintra emelkedett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4006,86 ponton zárt kedden, ez 19,52 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Emelkedést lehetett látni nemcsak a magyar piacon, hanem Európában is, ahol ugyancsak a vevők diktálták inkább a tempót. A BUX index közel 1 százalékot tudott emelkedni zárásra, és a német DAX index is 0,85 százalékos pluszban van. A vezető részvények közül a Magyar Telekom mintegy 0,4 százalékot veszített értékéből, a másik három papír javítani tudott árfolyamán - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!