Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Akár csak a világ többi része, az európai tőzsdék sem tudnak lépést tartani az amerikai tőzsdék szárnyalásával. Így az európai részvények annyira olcsóvá váltak összehasonlítva amerikai társaikkal, amire eddig viszonylag ritkán akadt példa. Különösen egy olyan időszakra igaz ez, mint a mostani, amikor az euró erősödik az amerikai devizával szemben - írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

A hírügynökség szerint talán eljöhetett az ideje a bevásárlásnak az európai tőzsdéken, ugyanis mindenhol annak a jeleit látni, hogy az európai tőzsdék kezdenek magukhoz térni rossz teljesítményükből, a kontinens piacain a megnyugvó hangulatot mutatja, hogy a német és a perifériás kötvények hozama közötti rés szűkül.

Eközben a Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke is a korábbiaknál optimistább hangot ütött meg, a jelek szerint az infláció is a kívánt mérték felé kezd el elmozdulni az eurózónában és vannak arra utaló jelek is, hogy az európai gazdaság növekedése az eddiginél tartósabb pályára kerül. Eközben talán az olasz populisták EU ellenes megnyilvánulásai is lanyhulnak egy keveset, s talán az Egyesült Államok inkább Kínára koncentrál a kereskedelmi háborúban, s Európát békén hagyja.

Közeledik egymáshoz a Fed és az ECB

Fordul az áramlat, s ha a jövőt nézzük azt látjuk, hogy egyre inkább közeledni fog egymáshoz az ECB és a Fed monetáris politikája -  mondta a hírügynökségnek BNP Paribas Asset Management devizapiaci csapatának vezetője. A befektetők most úgy vélik, az ECB 2019 októberében megkezdheti a kamatok emelését, s ekkorra talán a Fed is pihenőt tart majd saját szigorítási ciklusában. A cikk emlékeztet, hogy az ECB az év végével leállítja eszközvásárlási programját, sőt a norvég és a cseh jegybank már a szigorítási ciklusban van.

Azt gondoljuk, hogy jövőre nem lesz már ekkora különbség az Egyesült Államok és a világ többi része között, mint amit az idén tapasztaltunk - mondta Peter Oppenheimer, a Goldman Sachs vezető globális részvénypiaci stratégája. Ha az árfolyam/nyereség hányadosokat nézzük, akkor ez alapján hét éve nem látott mértékűre tágult az olló az amerikai és az európai részvények között. Szerintünk már egy-két részvény árfolyamában kapitulációhoz közeli árakat lehet tapasztalni - mondta a Société Générale stratégája.

A befektetők elkezdtek büntetni

Arra utalt, hogy a befektetők elkezdték nagyon komolyan büntetni az olyan cégek részvényeit, amelyek áldozatul eshetnek Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborús fenyegetéseinek. Az autógyártó cégek például a legrosszabbul teljesítő szektor volt idén, ugyanakkor az elmúlt 10 napban szinte folyamatosan emelkedett árfolyamuk. A Volkswagen és a Porsche részvényei egyaránt 10 százalék feletti mértékben drágultak, miközben Trump újabb kínai szankciókat jelentett be, az európai cégekkel szemben azonban semmilyen újabb kedvezőtlen lépés nem látott napvilágot.

A rosszul teljesítő európai bankszektorban is lehet sztori - részvényei átlagosan 12 százalékkal estek idén - ugyanis ha megindulnak a kamatemelések, az jót tehet a szektor nyereségtermelő képességének.

A grafikonok alapján ugyanakkor nincs egyelőre jele annak, hogy megfordulni akarna az európai részvények alulteljesítésének régóta tartó trendje az amerikai részvényekkel szemben. Akár dollárban, akár saját devizában nézzük, az Eurostoxx 600-as részvényindex akkora lemaradásban van az amerikai S&P 500-as indexhez képest, amire korábban nemigen volt példa.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!