Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni FTSE-100 mutató 0,1 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX 0,6, a párizsi CAC-40 pedig 0,7 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index 0,6 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,7 százalékkal erősödött.

A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulása mellett az olasz belpolitikai fejleményekre figyeltek. Olaszországban az éjszakába nyúló egyeztetés sem tett még pontot az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közti kormányalakítási tárgyalások végére. Az államfő kedd délutántól újraindította az utolsó konzultációs kört a parlamenti pártokkal. A milánói tőzsdeindex 1,5 százalékos pluszban zárt, ami azt jelzi, hogy a befektetők bíznak abban, hogy sikerül új kormányt alakítani, és nem lesznek előrehozott választások.

A globális piaci hangulat hétfőn kezdett el javulni, miután Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy a kereskedelmi főtárgyalók telefonon egyeztettek a tárgyalások újrafelvételéről. Kedden viszont a kínai kommunista párt szócsövének tekintett újság, a Global Times főszerkesztője a Twitteren közzétett üzeneteiben azt állította, hogy a főtárgyalók egyáltalán nem beszéltek egymással telefonon a hétvégén.

Utóbbi bejegyzések közzététele után nem sokkal a New York-i tőzsdeindexek irányt is váltottak. Három órával az erős nyitás után a Dow Jones ipari átlag és az S&P 500 0,5, míg a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,1 százalékos pluszban, 58,20 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,5 százalékos nyereségben, 53,87 dolláron forgott kedden kora este.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,87 százalékkal, 1550,65 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1090 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon este hat órakor, 0,09 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!