Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezető indexek közöl egyedül London maradt vörösben, az FTSE-100 indexe ugyanis néhány ponttal maradt a szerdai zárószintje alatt.

A DAX 0,5, a CAC-40 0,7 százalékot emelkedett, a Stoxx Europe 600 indexe 0,5 százalékkal erősödött a nap végére.

A milánói FTSE MIB 0,8, a madridi IBEX-35 0,8 százalékos nyereségben zárt.

A tőzsdei árfolyammutatók elsősorban kedvező vállalati eredménybeszámolóknak köszönhették csütörtöki emelkedésüket Európában.

A Société Générale részvénye négy százalékkal erősödött várakozáson felül negyedéves eredményének köszönhetően. Hasonlóképpen a brit Barclays eredményét is két százalékos árfolyamnyereséggel jutalmazták a tőzsdei befektetők.

A vártnál nagyobb nyereséget jelentett a holland ING Groep is, éves eredményére tett figyelmeztetése miatt azonban részvénye közel négy százalékkal gyengült.
A Royal Dutch Shell nyeresége elmaradt a várakozásoktól, részvényének árfolyama közel öt százalékkal csökkent.

A német Zalando internetes kiskereskedelmi portál megemelt éves nyereség-előrejelzését közel tizenöt százalékos árfolyamemelkedéssel jutalmazták a befektetők.

Az olaj ára hat napja első alkalommal csökkent csütörtökön, az európai kereskedési idő végén a WTI 3,14 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 56,74 dolláron, a Brent ára pedig 2,35 százalékkal 63,52 dollárra csökkent. Az árcsökkenést egyrészt a dollárkamat-csökkentési várakozások visszafogásának, másrészt a növekvő amerikai olajtermelésnek tulajdonítják az olajpiacon. A kamatcsökkentést elemzők gazdaságösztönző, így olajkeresletet növelő eszköznek tekintik.

Az európai zárást követően - közép-európai idő szerint este 9 óra körül - az amerikai vezető indexek veszteségben álltak. A hangulatot Donald Trump amerikai elnök újabb bejelentése rontotta el, miután újabb büntetővámot jelentett be kínai árukra.

Ennek eredményeként az indexek bezuhantak, a Dow este 9 óra körül 0,9, az S&P-500 0,8, a Nasdaq szintén 0,8 százalékkal esett.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!