Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma a háromnapos kereskedési héten 41,48 milliárd forint volt, szemben az előző heti 62,72 milliárd forinttal. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a héten fontos, piacmozgató, magyar vonatkozású hír nem érkezett, a részvénypiac alapvetően a nemzetközi befektetői hangulattal mozgott, amely továbbra is negatívnak mondható. A befektetőket elsősorban a globális kereskedelmi feszültségek, a brexit-tárgyalások kimenetele, illetve az olasz költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanságok aggasztják.

Az elemzés felidézte, hogy az Európai Bizottság (EB) kedden nem fogadta el az olasz kormány által összeállított, jövő évi költségvetés-tervezetet, és módosításra visszaküldte azt. Arra hivatkoztak, hogy a mostani költségvetésben szereplő számok nem felelnek meg a korábbi uniós ajánlásoknak és az olaszok kötelezettségvállalásainak. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke aláhúzta, hogy minden uniós tagországra azonos szabályok vonatkoznak, nem tudnak mozgásteret biztosítani, mivel a bizalom további megrendülése minden tagállam számára káros lenne. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy korrigálják a terveket, és szerinte a bizottságnak nincs joga beleszólni a költségvetésbe.

Csütörtökön az olasz kormány részéről többen is kijelentették, hogy nem változtatnak a 2019-es költségvetés tervezetén, az EB által adott 3 hetes határidő lejártát követően ugyanazt a tervezetet nyújtják majd be.

Szintén csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülést tartott, ahol a várakozásoknak megfelelően, nem változtak a kamatszintek, a megjelenő közlemény sem tartalmazott érdemi változást. Az ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke elmondta, hogy továbbra is kiegyensúlyozottnak mondhatók az eurózóna kockázatai. Az EKB elnöke szerint az eurózónában a belső fogyasztás továbbra is erős, melyet támogatnak a kedvező munkaerőpiaci folyamatok, és a folyamatos monetáris ösztönzés is - írja elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.

A Magyar Telekom árfolyama 1,15 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróértéke 397 forint volt, heti forgalma meghaladta a 630 millió forintot.  Az OTP árfolyama a héten 3,62 százalékkal csökkent, pénteken 9975 forinton zárt, heti forgalma 22,3 milliárd forintot ért el. A Mol árfolyama 4,36 százalékkal esett a héten, a részvény 2854 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,24 milliárd forint volt.  A héten a Richter árfolyama 3,36 százalékkal gyengült, pénteken 5170 forinton zárt, heti forgalma 5,7 milliárd forintot tett ki.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3619,70 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 34,40 ponttal, 0,94 százalékkal alacsonyabban.

Kép forrása: BÉT

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!