Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Alteo Energetikai Nyrt. péntek délután bejelentette részvényfelaprózásának menetrendjét. E szerint a régi, 100 forintos részvények utolsó kereskedési napja a Budapesti Értéktőzsdén december 5-e lesz, az új, 12,5 forintos névértékű részvények első kereskedési napja december 6-a.

A tőzsdei ügyletek elszámolásának megfelelően így minden befektető, akinek az értékpapírszámláján december 7-én este Alteo-részvényt tartanak nyilván, másnap reggel nyolcszor ennyi, csökkentett névértékű részvényt írnak automatikusan jóvá. A folyamat automatikus, a részvényeseknek ezzel nem lesz további tennivalójuk.

A részvényfelaprózásról a társaság november eleji rendkívüli közgyűlése döntött. A cég korábbi közlése szerint a részvényaprózás célja, hogy az Alteo részvényei a kisbefektetők számára is könnyebben elérhetők legyenek, hiszen így nem több ezer, hanem néhány száz forintba fog kerülni egy részvény. Erre szükség is van ifj. Chikán Attila, a cég vezérigazgatója szerint, mivel a magyar tőkepiachoz való viszonyuk és befektetési attitűdjük miatt a kisbefektetők általában nehezen szánják rá magukat egyedi részvény vásárlására. "Azt gondolom, az Alteo továbbra is egy jó tőzsdei midcap sztori, szépen emelkedett az utóbbi időszakban a részvényérték, így összességében pozitívak vagyunk a jövőt illetően" - fogalmazott korábban a vezérigazgató, aki szerint a lépés mellett szólt az is, hogy a felaprózásnak köszönhetően minimális költséggel viszonylag rövid időn belül sikerülhet növelni a papírok likviditását is.

Nemrég a Mol esett át hasonló részvényfelaprózáson, akkor a brókercégek elemzői meglehetősen alaposan körbejárták a részvényfelaprózás hatásait a tőzsdei részvényárfolyamra. Elvileg a részvényfelaprózással a cég fundamentumai nem változnak, mindössze annyit történik, hogy az egy részvényre eső mutatók automatikusan nyolcadolódnak. Ugyanakkor az elemzők kiemelték, hogy a növekvő likviditás segítheti azt, hogy a részvények árfolyama közelebb kerüljön az úgynevezett "fair" értékhez. A Mol felaprózás előtt általában a Richter korábbi részvényfelaprózását hozzák fel példaként, a gyógyszercég 2013-as részvényfelaprózását követőn túlteljesítette a BUX indexet, egy éven keresztül, később ezt már nem lehetett tapasztalni.

A részvényfelaprózás ráadásul azt jelzi, hogy a cég vezetése odafigyel a papír tőzsdei szereplésére, ami szintén pozitív jelnek értékelhető.

A Mol részvényei szeptember 26-tól forognak a BÉT-en új névértéken. Azóta az olajipari társaság részvényei pénteki záróárral számolva 4,3 százalékkal emelkedtek. Ez közel megegyezik a BUX index azóta bemutatott teljesítményével, így ott eddig komoly pozitív árfolyamhatást nem nagyon lehetett tapasztalni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!