Rendkívül mérgesnek érzi magát John Legere, a T-Mobile US, a német távközlési óriás egyesült államokbeli mobiltelefon-vállalkozásának vezérigazgatója, miután egyik partnerükön keresztül meglovasították 15 millió ügyfelük személyes adatait - derült ki a CNN Money jelentéséből. A betörés az Experian nevű pénzügyi szolgáltató cégnél történt.

A T-Mobile ezen a vállalaton kívül még két hasonló nagy szolgáltatóval működik együtt, feladatuk, hogy megvizsgálják a mobilcég ügyfeleinek hitelképességét. Az ügyben olyanok adatait lopták el, akik 2013. szeptember 1. és szeptember 16. között váltak a T-Mobile US előfizetőivé. A popsztár kinézetű vezérigazgató jelezte azt is, hogy felül fogják vizsgálni az Experiannal kialakított üzleti kapcsolatukat.

Adják-veszik

A pénzügyi cég beszámolója szerint szeptemberben törek be számítástechnikai rendszerük egyik szerverére. A hackerek lenyúlták a T-Mobile-ügyfelek nevét, születési idejét, címét, tb-nyilvántartási számát, továbbá olyan érzékeny információkat, mint például jogsijuk sorszámát, katonai azonosítószámukat vagy útlevelük számát. Az Experian szerint elszigetelt esetről van szó.

Ugyanakkor a céget már korábban is sikeresen fosztogatták az internetes betörők. Tavaly derült ki, hogy egyik leányvállalatuk az Experian tudtán kívül több millió amerikai adatait adta el egy vietnami pasasnak - ezek is tartalmazták az érintettek tb-számát -, aki aztán a világ minden tájára értékesítette illegális adatbázisát az ilyesmivel foglalkozó bűnözőknek.

Talán még nem adták tovább

A cég most az ajánlja a károsultaknak, hogy két éven át ingyen segíti elkerülni nekik, hogy visszaéljenek az adataikkal. A gond az, hogy ehhez még több információt kellene megadniuk magukról a szolgáltatónak.

A közvetve T-Mobile-tól meglovasított személyes adatok valószínűleg egy illegális adatbázisba kerülnek. Innen rossz szándékú emberek fillérekért megkaphatják mások azonosítóit, hogy ezek segítségével például adó-visszaigénylési csalásokat kövessenek el. Arra ugyanakkor egyelőre nincs bizonyíték, hogy valóban fel is használták-e meg nem engedett célra az ellopott információkat.

A T-Mobile, amelyet korábban többször is hajszál híján értékesített német anyavállalat, jól muzsikál az utóbbi időben. Megelőzve a Sprintet nemrégiben feljött a harmadik helyre az USA mobiltelefon-szolgáltatóinak rangsorában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!