Az immár 88 éves milliárdos még 2006-ban jelentette be, hogy vagyona jelentős részét jótékony célra szánja. Az omahai bölcs azóta több mint 34,5 milliárd dollárt (csaknem 10 ezer milliárd forintot) adott jótékonysági szervezeteknek.

Az adományok négyötöd része a Gates Alapítványt támogatta, a többi a néhai feleségéről elnevezett Susan Thompson Buffett Alapítványnak, és a gyermekei által működtetett három alapítványnak jutott.

A guru 1965 óta 522 milliárd dolláros konglomerátummá fejlesztette a Berkshire Hathaway Inc. vállalatát. A filantróp milliárdos 2018-ban 3,4 milliárd dollárt (970 milliárd forintot) adott át vagyonából a jótékonysági szervezeteknek. Jelentős adományai dacára továbbra is még a Berkshire részvényeinek 15,7 százalékával rendelkezik, és a Forbes magazin szerint ő a világ negyedik leggazdagabb embere 87,5 milliárd dolláros (25 ezer milliárd forintos) vagyonával - írta a portál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!