Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as kedden új, történelmi csúcsra emelkedett, s ezzel úgy tűnik, a történelem leghosszabb bikapiaca van mögöttünk az amerikai tőzsdéken - írta a Financial Times és a CNBC egyaránt.

Az eseményt feldolgozó elemzések szerint ugyanis a mostani bikapiac az amerikai tőzsdéken immár 113 hónapja tart. A történelem során mindössze egyszer volt ilyen hosszú emelkedő időszak az USA részvénypiacain: az 1990-től a dotcom lufi 2000 tavaszi kipukkadásáig tart.

Rossz a számítás

Bár a Lehman Brothers összeomlását hozó válság során elért emelkedés valóban látványos volt a részvényárfolyamokban, azonban sajnos nem igaz a megállapítás, hogy ez lenne a leghosszabb bikapiac. Az amerikai részvénypiacon a bikapiacokat ugyanis a korábbi medvepiac mélypontjától az emelkedés csúcsáig számítják, s medvepiacnak pedig azt tekintik, amikor az S&P 500-as index korábbi csúcsához képest legalább 20 százalékot esik.

Márpedig utoljára medvepiacot az amerikai tőzsdék e szerint nem 2007-2009-ben éltek át utoljára, hanem az európai adósságválság legsötétebb időszakában, 2011 április végétől 2011 októberéig. Akkor az S&P 500-as index az 1370 pontnál elért csúcsától 1074 pontig esett, a 21,6 százalékos csökkenés így kimeríti a medvepiac definícióját. Ebből az következik, hogy a jelenlegi bikapiac korántsem a leghosszabb, hiszen nem 113, hanem "mindössze" 82 hónapja tart.

Persze ezzel is a hosszabbak közé tartozik, hiszen ennél hosszabb, 20 százalékos eséssel nem megszakított emelkedést mindössze kettőt tud felmutatni az S&P 500-as index, az egyik a már említett 1990-2000-es, illetve az 1949-1956-os. Ha így szemléljük, akkor az áremelkedés mértéke sem szokatlan. A Financial Times által összegyűjtött, 1932 óta mért 14 bikapiac közül négy nagyobb emelkedést hozott, mint a mostani.

Trumpnak örültek a piacok

A piac emelkedését az utóbbi hónapokban a szakértők szerint egyértelműen a Donald Trump féle adóreformoknak köszönheti, ezek miatt ugyanis kifejezetten erősre sikerült a második negyedéves gyorsjelentési szezon is - írja a brit pénzügyi lap. Az S&P 500-as indexben szereplő cégek nyereségnövekedése elérte átlagosan a 25 százalékot, jórészt az adócsökkentéseknek köszönhetően. Pont ez az, ami aggaszthatja a befektetőket, hiszen mivel egyszeri tételeknek volt köszönhető, ezért a növekedés üteme vélhetően elérte csúcsát.

Az S&P 500-as részvényindex
Kép: Stooq.com

A legnagyobb veszély, ami a mostani bikapiacot fenyegeti az, hogy az árfolyamok emelkedését a monetáris politika évtizedes lazasága és a jelenlegi masszív fiskális stimulus együttesen táplálja. Ez lehetővé tette, hogy a befektetők tolerálják a normálisnál magasabb árazási szinteket és a felpumpált gazdasági növekedést. Amint azonban a monetáris kondíciók szigorúbbakká válnak és az időszakos fiskális stimulusok hatása elenyészik, a piac komoly veszélybe kerül - mondta a lapnak Michael Arona, a State Street Global Advisors vezető befektetési stratégája.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!