Valószínűbb, hogy a brit jegybank monetáris tanácsa még az idén - a legnagyobb eséllyel a novemberi kamatdöntős ülésen - 0,50 százalékra emeli az alapkamatot a tavaly augusztus óta érvényes 0,25 százalékos mélypontról, mint az, hogy a jelenlegi szinten hagyja az irányadó kamatlábat - írja az EY pénzügyi tanácsadó cég.

A tanulmány szerint korántsem az a meggyőződésük, hogy a kamatemelés lenne a helyes lépés a Bank of England részéről. A ház várakozása szerint ugyanis a jelenleg 3 százalék közelében járó éves infláció 2018-ban markánsan lassul a font gyengeségéből eredő inflációs átszűrődő hatás fokozatos enyhülésével, és a lanyha gazdasági növekedés a hazai eredetű inflációs nyomást is kordában tartja. A cég 2017 egészére 1,5 százalékos, 2018-ra mindössze 1,4 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban.

Az elemzők ebben a környezetben azt valószínűsítik, hogy ha a Bank of England az idén emeli is alapkamatát, legalább egy évig, 2018 negyedik negyedévéig vár a következő kamatemeléssel.

A Bank of England legutóbb több mint egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést, alapkamata akkor 5,75 százalékon tetőzött. Az utána bekövetkezett hitelpiaci válság hatására azonban a jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra - az addigi történelmi mélypontra - csökkentette alapkamatát.

A brexit-népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre, kialakítva a jelenleg is érvényes 0,25 százalékos alapkamatot.

A tizenkét havi brit infláció azonban a múlt hónapban a várakozásokat meghaladva 2,9 százalékra gyorsult, és a Bank of England előrejelzése az, hogy októberben átlépi a 3 százalékot. A brit kormány által a jegybank számára előírt inflációs cél 2 százalék.

Mark Carney, a Bank of England kormányzója a minap a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy "viszonylag rövid időn belül" várható a jegybanki alapkamat emelése. Carney szerint a jegybankot az inflációs nyomás mellett aggasztják azok a jelek is, hogy ismét "felelőtlen" hitelkiáramlási dömping kezdődhet a brit gazdaságban. A kamatemelés azonban más nagy londoni házak szerint is hiba lenne.

Az Oxford Economics elemzői szerint egy kismértékű kamatemelés önmagában csak mérsékelten lassítaná a gazdasági növekedést, mégis azzal a kockázattal járna, hogy a brit gazdaságot a tartósan alacsony növekedéshez fűződő piaci várakozás csapdájába sodorná.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!