Kedd délutánra a nyugat-európai tőzsdék összeszedték magukat: bár a főbb indexek 3-5 százalék közötti eséssel kezdték a napot, a FTSE-100 indexe 1,7 százalékos, Frankfurtban a DAX30 mutató 1,6 százalékos, Párizsban a CAC40 index 1,7 százalékos esésre "javított".

Sok szakértő szerint csak pillanatnyi tőzsdei összeomlás volt. A túlhevültség elmúlt, és a bikapiac az átmenet után folytatódhat, más befektetési elemzők viszont arra figyelmeztetnek, hogy 20-30 százalékos korrekció jön a tőzsdéken.

Volt viszont egy terület, amelyet nem nagyon rázott meg a hétfői beszakadás: az árupiacokon alig volt csökkenés, főként a fémek kereskedésére volt csekély hatással. Mutatja ezt az is, hogy a Bloomberg Commodity Indexen az ázsiai tőzsdék hétfői zárása után csak 0,1 százalékos volt a korrekció.

Leginkább a nemes- és akkumulátorgyártásban használt fémek árfolyama ment feljebb, míg az amerikai földgáz és az alacsonyabb olajár lefelé mozdította a görbét. De a gabonatermékek piaci ára januárban a legmagasabb szintre emelkedett 2015 óta, az elkövetkező hetekre még magas árfolyamot jósolnak.

A Goldman Sachs múlt héti jelentésében azt közölte, hogy a szuperciklus vége óta a leginkább a nyersanyagokba érdemes befektetni. Az egyik legnagyobb nyertes a réz lehet: az elkövetkező 12 hónapban a várakozások szerint eléri a 8000 dolláros tonnánkénti árfolyamot. A másik "sztárfém" pedig a palládium: pénteken 17 éves csúcson, 1069,50 dollárt kereskedtek unciájával. Az éves átlagos árfolyama vélhetően az 1200-1250 dolláros sávban mozog majd 2018-ban.

Jók az akkumulátor-nyersanyagok

Az egyik legcsábítóbb befektetések mégis - az elektromos autók terjedése miatt - azok a nyersanyagok, amelyekre nagy mennyiségben van szükség az akkumulátorok gyártásához. Közülük is kiemelkedik a kobalt, amely 14 százalékát adja az üzemanyagcelláknak, ára pedig tavaly június óta megtriplázódott a Motley szerint. Hétfőn történelmi csúcson, 80 750 dollárért kereskedtek vele tonnánként.

Hasonlóan jó befektetés lehet a lítium és az arra szerveződött bányászati cégek részvényei: a világban egyre több a digitális eszköz, ezek nagy része pedig lítiumionos akkumulátorokkal működik. A Seeking Alpha ezt érzékeltetve felsorolja, hogy egy mobiltelefon átlagosan 1,7 gramm, egy tablet 20 gramm, egy tisztán elektromos autóban pedig 19 kilogramm van a fém karbonátjából.

A lítiummal idén januárban történelmi csúcson, 156,80 dollárért kereskedtek. Azóta az árfolyama - köszönhetően a kínálat bővülésének - már 135 dollár körüli árfolyamon mozog. Hétfőről keddre 137 dollárról 133,8-ra esett. A jövőben viszont az elektromosautó-gyártás felpörgésével még inkább keresleti termék lehet.

A nagy lelkesedést nem osztja mindenki

Óva int viszont az árupiaci termékekért lelkesedéstől a Wells Fargo bankház: ők medvepiacot jósolnak a területen. Jóslatukat azzal magyarázzák, hogy a tartósan alacsony dollárárfolyam hosszú távon jellemzően lehorgonyozza az árupiacokat is.

Más szakértők pedig inkább a kivárást javasolják, helyettük a jóval kisebb rizikót jelentő államkötvényeket ajánlják befektetésnek. A gyenge amerikai dollár, a bérnövekedés felhajthatja az inflációt. "Márpedig a magasabb inflációs kockázat azt jelenti, hogy nőni fognak kötvények kamatai. Ez pedig sok befektetőnek vonzó lehet" - mondta Torsten Slok, a Deutsche Bank egyik vezető közgazdásza a Financial Timesnak.

A fotó forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!