Az utóbbi évek legnagyobb sikerének nevezte a Szurgut-csomag megszerzését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtótájékoztatóján Fellegi Tamás. A gazdaságtörténeti jelentőségű esemény előtt hosszú heteken át folytak a tárgyalások, ma aláírták a megállapodást, a teljes csomagot a magyar állam veszi meg.

A lépés jelentős mértékben gyarapítja az állami vagyont, így megfelel a kormány vagyongazdálkodási stratégiájának. Fontos, hogy energiavállalatban történik a tulajdonszerzés - mondta Fellegi, hozzátéve, hogy ez a Mol helyzetét, a hazai és régiós energiabiztonságot is stabilizálja. Fellegi kiemelte, ezzel jelentős akadály hárult el a magyar-orosz kapcsolatok további fejlődése elől is.

A vételár 1,88 milliárd euró, ez megfelel az április eleji ármegállapodás előtti utolsó három hónap átlagárnak. Az ár kedvező, tekintve, hogy a célárak 26500 forint körül vannak a részvényre, ami alapján a csomag értéke 2,3 milliárd euró lenne.

A vételárat a korábban lehívott IMF-hitelből rendezik, így nem növeli sem az államadósságot, sem pedig a hiányt. A tranzakció érvénybe lépéséhez a költségvetési törvény módosítása és országgyűlési megerősítés szükséges. Ezek birtokában augusztus végéig lezárulhat az ügylet.

Hernádi Zsolt elmondta, a Mol minden tulajdonosának megnyugtató megállapodás született, fontos bizonytalansági tényező szűnt meg. A Mol elnök-vezérigazgatója gratulált Fellegi Tamásnak a vásárláshoz.

A miniszter kiemelte, ez nem egy egyszerű vásárlás, nem üzleti tranzakció, hanem stratégiai lépés. Az állam célja a meghatározó stratégiai vállalatokban az állami szerepvállalás erősítése. Hernádi hangsúlyozta, a Mol három ország energiaellátásának kulcsszereplője.

A vételáron kívül nem adtunk semmit az oroszoknak, nincs "csomag" - emelte ki Fellegi újságírói kérdésre. A további állami vállalatfelvásárlásokra vonatkozó kérdésre Fellegi kitérő választ adott.

Fellegi elmondta, legalább 2,4 százaléknyi Mol-részvény kerül át a nyugdíjpénztáraktól az államhoz. Nem dőlt még el, hogy ezt az állam értékesíti, vagy a most megszerzett csomaggal együtt kezelik.

Kérdésre, hogy a tranzakció után olcsóbb lesz-e a benzin Hernádi Zsolt elmondta, a benzinár továbbra is a piaci árak változásaitól függ. Fellegi hozzátette, az állam nem nyúlhat bele a benzin árképzésbe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!