A dán jegybank vezetője arra figyelmeztetett nemrég, hogy az európai adósságválság nyomán menedéket kereső tőke, illetve a jelenlegi, euróval szembeni árfolyamsáv feladását vizionáló befektetők nyomán masszív felértékelődési nyomás alá került a korona - írja a Financial Times. Nils Bernstein, a dán központi bank kormányzója elmondta, az elmúlt időszakban olyan nyomást érzékelt a koronán, amilyet hétéves hivatali ideje alatt eddig sosem, s arra utalt, hogy a negatív kamatok sem kizárhatóak a jövőben, ha nem enyhül a helyzet.

Azt hiszem, hogy az elmúlt évek történéseiből világosan látszódik, az euró koronával szembeni árfolyamát igyekszünk egy szűk, kevesebb mint fél százalékos sávban tartani. Úgy gondolom, megvannak az eszközeink arra, hogy továbbra is fenntartsuk ezt az általunk is kívánatosnak tartott sávot, még akkor is, ha ez negatív kamatok eredményezne a korona tekintetében - mondta.

A dán korona árfolyama az ERM II rendszerbe történt 1990 belépés óta ingadozik szűk sávban az euróval szemben. A rendszer elvileg a 7,46038-as középértéktől plusz-mínusz 2,25 százalékos eltérést engedne az árfolyamnak, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a jegybank ennél eddig jóval szűkebb sávban tartotta a kurzust. Morten Helt, a Danske Bank devizastratégája szerint korábban, amikor az árfolyam  a 7,4320-25-ös sáv alá süllyedt, a jegybank devizatartalékainak intenzív növekedését lehetett tapasztalni, s ez jelzi, hogy a jegybank interveniált a korona gyengítése érdekében.

Az elmúlt hetekben a jegyzés áttörte ezt a szintet, s vannak, akik szerint nem kizárt, hogy tesztelni fogja a hivatalos csatorna alsó szélét a 7,29252-es szintnél. A befektetők körében eközben egyre keresettebbek a dán kötvények az ország alacsony költségvetési hiánya, s a pozitív folyó fizetési mérlegnek köszönhetően, a nagy érdeklődést a dán jegybank az elmúlt hónapban két kamatvágással is igyekezett enyhíteni, jelenleg 0,45 százalékon jár az irányadó ráta.

Kép: EUR/DKK

 

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

A Financial Times értesülései szerint a helyzetet nehezítendő, nem csak a biztonságos menedéket kereső tőke miatt erősödik a korona, de egyre több hedge fund is jelentős long pozíciókat épít ki a korona felértékelődésére játszva, ezzel is fokozva a dán fizetőeszközre nehezedő nyomást.

Csak azért, mert egy árfolyamsáv régóta létezik, még nem jelenti azt, hogy örökké a helyén marad - mondta a lapnak Stuart Fiertz, a londoni székhelyű hedge fund, a Cheyne Capital elnöke. Ha az euró elbukik, a nyomás elviselhetetlenné válik a sáv feladására - vélte.

Dánia így a jelenlegi környezetben a lap szerint könnyen olyan helyzetben találhatja magát mint Svájc, ahol a jegybank frank tízmilliárdokat költött eddig devizájának nem kívánt felértékelődését megakadályozandó az euróval szemben. A korona számos befektető szerint kevésbé kockázatos tétet jelent, mint a frank, hiszen itt árfolyamsáv van, s nem egy árfolyampadló, így az ellenkező irányba történő elmozdulás limitált, ha netán jelentősen enyhülne az európai adósságválság. A dán jegybank az elmúlt hónap során többet költött a korona felértékelődésének megakadályozására, mint 2010 eleje óta bármikor, a devizatartalékok eközben a 2008-as 34 milliárd eurós szintről több, mint duplázódtak, s 80 milliárd euró fölé nőttek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!