A Jefferies elemzője a Richter javuló bevételi várakozásai, valamint az üzemi eredményhányadra vonatkozó kedvezőbb prognózisai nyomán 11-19 százalékkal emelte meg EPS-várakozását az idei és a jövő évre vonatkozóan - írja a portfolio.hu. Ez utóbbit az is magyarázza, hogy a szakértő az értékesítési és marketing költségek csökkenésével számol. A Jefferies elemzője megjegyzi, a K+F-költségek is csökkenhetnek a jelenleg folyó vizsgálatok lezárulnak a társaságnál.

A Cariprazine kapcsán a szakértő megjegyzi, az USA-ból 2014 második felében érkezhetnek a royalty-bevételek, az európai bevezetésre pedig 2016 második felében kerülhet sor. Az Esmyánál a forgalomra vonatkozóan 2016-ra 100 millió euróval számol a Jefferies, ez a becslés azonban nem tartalmazza az amerikai piac potenciális hozzájárulását.

Több mint 20 százalékkal, 4165 forintra emelte a Jefferies a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamát legfrissebb elemzésében, erre azt követően került sor, hogy a társaság a múlt héten közzétette harmadik negyedéves eredményeit. Az elemzőház ajánlása azonban változatlanul tartás.

Az elemző szerint a részvények tizedelését követően a Richter visszakerülhet az MSCI-indexekbe november 26-tól, ami meglátása szerint nagyban hozzájárulhatott a közelmúlt jó árfolyam teljesítményéhez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!