Júliusban a Dow Jones index 2,5 százalékkal, az S&P 500-as mutatója 1,9 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 3,4 százalékkal gyarapodott.

A Dow Jones a nap közben rekordot ért el. Az index emelkedéséhez a Boeing egy százalékos nyeresége adta a legnagyobb lökést annak köszönhetően, hogy a JPMorgan megemelte a repülőgép gyár részvényének a célárfolyamát.

Az S&P-500 indexben képviselt 11 gazdasági ágazatból hétnek emelkedett az árfolyama, a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a pénzügyi ágazaté.

Az árfolyam-emelkedést a pénzügyi papírok mellett nagyrészt a médiacégek vezették, a veszteséges papírok élén pedig a technológiai szektor nagy képviselői álltak.

A médiacégek nyereségét a Charter Communications kábeltévé társaság öt százalékos árfolyam-emelkedése idézte elő azt követően, hogy a Bloomberg hírügynökség beszámolt a japán SoftBank szándékáról a cég megvásárlására.

A nagy technológiai cégek árfolyama pedig főként profitkivétel miatt csökkent. A Facebook részvénye például majdnem kilenc százalékkal erősödött a múlt héten, most pedig közel két százalékot adott le ebből. Az Alphabet is másfél százalékkal gyengült hasonló okból. Az Amazon viszont a csalódást keltő eredménye miatt már a múlt héten megkezdett gyengülését folytatta újabb két és fél százalékkal.

Az S&P-500 index tagjainak már több, mint a fele megtette eredmény beszámolóját a folyamatban lévő szezonban, mégpedig csaknem négyötöd részben az elemzői várakozásokra rácáfolóan kedvező adatokkal.

Az olaj ára emelkedett hétfőn annak ellenére is, hogy júliusban az OPEC a legtöbb olajat termelte az idén. A piac ennél sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított annak az értesülésnek, hogy az OPEC augusztus elején egyeztetést tart a szervezet minden tagállamának bevonásáról a termeléskorlátozási vállalásba. Az olaj ára jó úton halad afelé, hogy idei legjobb hónapját zárhassa júliussal.

A dollár gyengült, az euró erősödött hétfőn. A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár-index 14 havi mélypontra jutott. Az eurót este 0,66 százalékkal jegyezték erősebben 1,1827 dolláron, két és fél éves csúcson - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!