Az árbevétel 16 százalékkal 768 millió forintra, a nyereség 19 százalékkal 213,8 millió forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - ismertette a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerinti jelentés adatait. Hozzátette, hogy a tervek szerint a társaság legsikeresebb üzleti évét zárja majd az idén.

A vezérigazgató elmondta, hogy amerikai leányvállalatán keresztül globális piacokon is jelen van a társaság, és jó úton halad, hogy nemzetközi vállalattá növekedjen. A cég akvizíciókra készül, a tervek szerint ügyviteli megoldásokat kínáló vállalatokat fog felvásárolni.

Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft elnöke hozzátette, hogy céget vagy terméket vásárolhatnak fel, illetve az ügyfélkör bővítése miatti felvásárlás jöhet szóba.

Szabó Ervin szólt arról is, hogy peren kívüli megegyezéssel zárult a társaság egyetlen bírósági ügye, így feloldották a várható kötelezettségekre a korábbi években képzett céltartalékot, amely egyszeri 61,842 millió forinttal növelte az időszak nyereségét.

A cég a digitális megoldások és a hagyományos kereskedelmi csatornák használatával megduplázta az eladott szoftverek számát 2016 első fél évéhez képest, több mint 105 ezer terméket értékesítettek az idei első fél évben, és júliusban elérték az 50 ezres egyedi ügyfélszámot. A cég megalakulása óta eltelt 28 évben az induló egyfős vállalkozás mára 854 munkatársat foglalkoztató középvállalattá nőtte ki magát, közöttük 137 programozót foglalkoztat - ismertette.

Vadócz Zsolt fejlesztési és IT-igazgató elmondta, hogy BizXpert néven az amerikai szoftverpiacon sikeresen bemutatták új, online platformon elérhető ügyviteli szoftverüket, amelyet az ingyenes bevezető szakaszban 213 országban több mint 115 ezren töltöttek le. Március óta a szoftvert 183 fizetős felhasználó alkalmazza, ez 10 ezer dollár, nagyjából 3 millió forint körüli nem konszolidált eredményt hozott - tette hozzá.

A Kulcs-Soft részvényei a Budapesti Értéktőzsde T-kategóriájába vannak bevezetve, a papír hétfői záróára 940 forint volt, az elmúlt egy év alatt a legmagasabb ára 1099 forint, a legalacsonyabb 631 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!