A TKB 42 173 darab "A" típusú, 100 ezer forint névértékű törzsrészvényét 30 461 207 451 forintért, részvényenként 722 292 forintért, a 21 ezer darab "B" típusú, 10 ezer forint névértékű törzsrészvényt pedig összesen 1 516 812 549 forintért, részvényenként 72 229 forintért értékesítik.

A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot az MTB vételi ajánlatának elfogadására, az adásvételi szerződések egyéb feltételeinek meghatározására és elfogadására, az adásvételi szerződések megkötésére.

A közgyűlés külső igazgatósági tagnak választotta Sass Pált, akinek megbízatása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiállított engedélyező határozat megérkezésétől, és a megbízatás írásbeli elfogadásától 2021. november 30-ig tart.

Korábban közölték: a TKB-ban az MTB-nek 8,21 százalékos, a Magyar Postának 40,79 százalékos, a Takarék JZB-nek 51 százalékos részesedése van. Az MTB tulajdoni hányada a tranzakció után 59,21 százalékra nő, amihez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye szükséges, mivel a befolyásszerzés mértéke meghaladja az 50 százalékot.

A TKB 2018. december 31-i magyar számviteli szabályok szerinti mérlegfőösszege 543,9 milliárd forint volt, ami 16,7 százalékkal magasabb a 2017 év véginél. Adózott eredménye tavaly 1,647 milliárd forint volt az előző évi 9,955 milliárd forint veszteség után, jegyzett tőkéje 2018 végén 8,691 milliárd forint, saját tőkéje 22,446 milliárd forint.

A tranzakció hátterében az áll, hogy az integráció stratégiájának felülvizsgálata során az a döntés született, hogy a szövetkezeti hitelintézetek további koncentrációjával jöjjön létre egy részvénytársasági formában működő univerzális tevékenységű kereskedelmi bank. A Takarék Jelzálogbank többségi tulajdonosi helyzete nem illett bele a stratégiai célt jelentő tiszta jelzálogbanki működésbe.

Első ütemben 2019. április 30-cal - Takarékbank Zrt. néven - egyesült a Mohácsi Takarék Bank, a Pannon Takarék Bank és a B3 TAKARÉK Szövetkezet, amivel létrejött az univerzális tevékenységű kereskedelmi bank alapja. A létrejött Takarékbank 98,5 százaléka az MTB tulajdonában van.

A TKB a tervek szerint - az integráció stratégiájának megfelelően - október 31-vel beolvad a Takarékbank Zrt.-be. A TKB-részvények értékesítése a lezárása annak a tranzakciósorozatnak, amelynek korábbi lépéseiben a jelzálogbank eladta az MTB-nek a Diófa Alapkezelő Zrt.-t, a Takarék Invest Zrt.-t és a Takarék Ingatlan Zrt.-t.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!