Nincs egyszerű helyzetben az, aki olyan szavakkal próbálja megfogni a gimnazistákat, mint a shortolás, a fundamentumok vagy a váll-fej-váll alakzat. A tőzsde tinédzsereknek való népszerűsítését pedig tovább nehezíti, hogy Magyarországon nincsen pénzügyi tudatossággal kapcsolatos tantárgy a középiskolákban és a matematika pedig még mindig az egyik legnépszerűtlenebb óra.

Ehhez pedig még az is hozzájön, hogy szemben a mozifilmek pörgő világával, ahol két tranzakció között luxusjachtokon lazítanak a főhősök, a valóságban a kereskedés sokkal inkább elemzésből és a grafikonok végtelen hosszú bámulásából áll.

A feladat mégsem lehetetlen, jó példa erre az immár húsz éves múltra visszatekintő a Közép-európai Brókerképző Alapítvány által szervezett - az Erste és a BÉT által támogatott - Tőzsdejáték középiskolásoknak című verseny, melyre idén már több mint 300 csapat jelentkezett. Közülük a legjobb ötnek a döntőt kedden rendezték meg a szabadság téri Bank Centerben, ahol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is működik, hogy ennyivel is közelebb legyenek a részvénypiacokhoz.

Napi.hu

Azt, hogy a tőzsde mégis izgalmas, olyan feladatokkal mutatták meg az indulóknak, mint hogy egy szimulált, de valós árfolyamokkal operáló környezetben, az Erste Trader felületén kereskedhettek. A tavaly novemberi kezdés pedig egy váratlanul izgalmas helyzetbe dobta be a csapatokat: a Donald Trump amerikai elnök által indított kereskedelmi háború, valamint a tengerentúli tőzsdék fekete karácsonya alatt egy hullámzó, folyamatosan változó időszakban kellett profitot termelniük.

A döntőben aztán egy prezentációban vallottak az eredményeikről, bevallva, hogy sokszor csak egy megérzés hozott nekik nyereséget, vagy éppen egy végletekig átgondolt technikai és fundamentum elemzésen alapuló döntés. De a tőzsdézés valódiságát erősítették az olyan feladatok is, mint amikor minden egyes csapatnak specifikus befektetési tanácsot kellett adni egy-egy zsűri tagnak, akik hol biztonságra akartak játszani a gazdag nagymamájuk után rájuk maradt vagyonnal, hol pedig egy tisztázatlan hátterű orosz milliárdosnő skandináv bankokon átfuttatott és tisztára mosott pénzével kellett volna erős hozamokat produkálniuk.

Napi.hu

A középiskolások pedig megdöbbentő profizmussal tudták a Budapesti Értéktőzsde részvényeit befektetésre ajánlani, mint a frissen becsengetett AutoWallis, vagy épp a fúzió előtt álló Konzum-Opus páros. Sokan ráadásul annyira őszintén tehették ezt, hogy bevallották, már a saját pénzükkel, néhány tízezer forintjukkal már buktak nagyokat a tőzsdén.

A zsűrit Martin Hajdú György, a Közép-Európai Brókerképző Alapítvány elnöke, Czirják Gábor, az Erste Befektetési Zrt. termékmenedzsere, Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde elnöki tanácsadója, Horváth Tamás, a Keller KSZF Zrt. elszámolási osztályvezetője, Kuti Ákos, az MKB Bank illetve Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetőelemzői, Lukács Patrik - Keba Alumni, a verseny korábbi döntőse, valamint Kárpáti István a verseny szervezője, a feladatok kiötlője alkotta.

A végső győztes az Arpad Fund csapata lett nyereményük pedig egy 100 órás tőzsdei szakvizsga-előkészítő tanfolyam a Budapest Institute of Bankingtől, valamint egy lehetőség az Erste Befektetési Zrt.-nél egy nyári gyakorlat, valamint egy ingyenes részvételi lehetőség a Napi.hu őszi Magyar részvénypiac 2019 című szakmai konferenciáján. A második helyezett a Billionaire Squad, a harmadik pedig az All Stars Csány Edition csapat lett.

A legfontosabb talán az alázat

"Őket hallgatva, velük beszélgetve azt érzem, hogy a közeljövő szakembereit ismerjük meg. A verseny célja ugyanakkor ennél sokkal tágabb, hiszen a fő törekvésünk az, hogy a részt vevő diákok minél tudatosabb megtakarítókká és befektetőkké váljanak majd a jövőben" - magyarázta a verseny kapcsán Martin Hajdu György, a KEBA elnöke a verseny kapcsán. Lapunk kérdésére pedig elmondta, hogy személy szerint szereti is az őszinte vallomásokat, amikor a fiatalok a bukásaikról mesélnek.

"Ha nagyon sok pénzünk lenne, akkor mindenképpen azért dolgoznánk, hogy a pénzügyi tudatosságot bevigyük az iskolákba. Mivel ilyen lehetőségeink nincsenek, egy másik utat választottunk: a játékkal az érdeklődőkkel megismertetjük ezt a világot. De nagyon fontos az is, hogy kikutassuk a tehetségeket is és az ambíciójukat ébresszük fel" - mondta el Martin Hajdu György a Napi.hu kérdésére, hogy szerinte a verseny miként erősítheti a tudatosságot a fiataloknál.

A zsűri tagjai.
Kép: Napi.hu

Érdekes kérdés, hogy amikor egyre több bank és brókercég beszél az algoritmusok és a mesterséges intelligencia térnyeréséről, mennyire marad életképes pálya a brókereké. A KEBA vezetője szerint nem kell a gépek hatalomátvételétől tartani: "Úgy érzem, hogy a robotok alkalmasak a portfóliómenedzselésre és átvehetnek bizonyos feladatokat, de csak azokat teszik meg, amelyek mögött emberi érdekek vannak egyéni társadalmi szinteken. Sokkal fontosabb az, ki van azok mögött a gépek mögött, milyen döntések vannak abban az emberben" - magyarázta és vissza is tért arra, hogy nála a versenyben nagyon komoly súllyal esik a latba, ha egy versenyző elmondja, hogy nem volt biztos egy lépésében, akár csak a megérzésére hallgatott, mert szerinte az alázat nagyon fontos ebben a szakmában.

Martin Hajdu György emellett szerint a való életben is sok dolgot hasznosíthatnak a fiatalok abból, amit a versenyen tanultak. "Fontos a már említett alázat, vagy az, hogy kockázatelemző gondolkodásmóddal hozzák majd meg döntéseiket. Aki pedig itt megtapasztalja a bukásokat, az később sem fog a dugájába dőlni, ha nem a várakozásainak megfelelően alakulnak a dolgok" - tette hozzá a KEBA vezetője.

A verseny médiapartnere a Napi.hu.volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!