A pénzügyi csoport nem csak intézményként szeretne fenntartható lenni, hanem az ügyfeleknek nyújtott befektetések terén is.

Megjött a kereslet

Az elmúlt négy-öt évben trendforduló volt ezen a területen a világban. A lakosság körében egyre nagyobb a kereslet, öt éve még csupán 3,4 százalékot tett ki a fenntartható befektetések körében a lakossági portfólió, ma már 30 százalékot. Először, 150 évvel ezelőtt, az egyházak vetették fel azt, hogy elzárkóztak az erkölcsileg nem megfelelő befektetésektől. Később az intézmények is ráálltak erre a vonalra, most pedig már a magánszemélyeknél is megjelent ez az igény.

Eleinte csak azt vizsgálták az alapkezelők, mibe nem fektetnek: kiszűrték a fegyvergyártókat, a szőrmekereskedőket és hasonló cégeket. Most már újabb metodológiák vannak. Léteznek például klímaalapok, amelyek a környezetvédelem témájából nyerő cégekbe fektetnek, de most már ennél is szofisztikáltabb módszerek vannak.

A szűrések mellett a pozitív kiválasztásokra is hangsúlyt helyeznek. Minden normál befektetési alapnak lett így egy fenntartható változata, és az új befektetések 40 százaléka már kimondottan ilyen alapba megy.

Öko alapok

A K&H 2007-ben indította el az öko alapot, akkor csupán színesíteni kívánták ezzel a kínálatot. Most viszont azt szeretnék elérni, hogy az ügyfelek akár a teljes portfóliójukat, nem csak annak egy kis szeletét tudnák fenntartható alapokban tartani. A fenntartható befektetések ötvözik a pénzügyi szempontokat a társadalmi szempontokkal, vagyis a befektetőnek nem kell hozamról lemondania annak érdekében, hogy társadalmilag jó alapokban tartsa a pénzét.

A részvények először egy alapvető szűrésen mennek át, kiesnek a listából az ENSZ globális megállapodását megszegő cégek, a diktatúrákban működő vállalkozások, a dohánytermékek, fegyverek előállítói, és azok a cégek is, amelyek nyernek a mezőgazdasági termékek árának emelkedéséből, hiszen sok helyen éheznek a világban.

Pozitív feltételeknek is meg kell felelni - mondta Hajósi Péter befektetési igazgató. Bizonyos témákat preferálnak: ilyenek a vízgazdálkodás, az alternatív energia vagy a klímaváltozás. Olyan cégek is bekerülhetnek, amelyek pozitív hatással vannak a társadalomra, például az oktatásban, egészséges élelmiszerek előállításában, megújuló energiában érdekelt cégek. A KBC Eco fund impact investing alap így választ befektetést. Ennek egyik sorozatát hozza be Magyarországra a K&H.

ESG

Environmental Social Governance - vagyis ESG - ez az a kritériumrendszer, amit egyre több alapkezelő figyelembe vesz a befektetéseinél. Ez a szűrő környezeti, társadalmi és irányítási hatásokat vizsgál. Ez a pontrendszer megtalálja, egy adott iparágban mely cégek a legfenntarthatóbbak. Ha ilyen szempontok alapján megfelel egy cég, akkor az alapkezelők vizsgálni kezdik, pénzügyi értelemben véve is jó befektetésnek számít-e. Ilyen mércék alapján például olyan vegyipari cégek is bekerülhetnek egy alapba, mint a Henkel.

ESG-minősítés alapján kerülhetnek be különféle cégek, országok kötvényei egy alapba, így jött létre a K&H fenntartható fejlődés vegyes alapja. Mivel a kereslet nő a fenntartható befektetések iránt, így az ilyen szemléletet követő cégek árfolyama is emelkedik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!