Legalább 1200 milliárd forint, vagyis a teljes lakossági állampapír-állomány minimum ötöde nem a lakosság kezében van, hanem intézményi befektetőknél - számolta ki az Azénpénzem.hu az Államaddóság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. és a MNB hivatalos számaiból.

Ez azért is fontos, mert egy magánszemélynek, ha lakossági állampapírt vásárol, egy évre 2 százalékot, fél évre 1,5 százalékot fizet az állam, ezzel szemben a pénzpiacon 0,23 százalék, illetve 0,15 százalék volt a 12, illetve a 6 hónapos diszkont kincstárjegyek átaghozama pénteken. Vagyis közel tízszeres a különbség a lakossági papír javára (ennyivel kerül többe az államnak) - írta a portál.

A hosszabb futamidejű papíroknál kisebb, de jelentős a különbség. A háromévesnél 3,5-szeres a szorzó, az ötévesnél viszont már csak valamivel több, mint 1,5-szeres.

Az ÁKK évek óta azzal érvel, hogy megéri többet fizetni, mert az államadósság finanszírozása biztonságosabb, ha jelentős a belföldi kisbefektetők szerepe, mivel a legmegbízhatóbb újrabefektetőnek a lakosság számít. Ráadásul így a kifizetett kamat egyre nagyobb része belföldön lesz felhasználva.

Az MNB adatai szerint Egészen 4782 milliárd forint állampapír volt március végén a háztartásoknál (beleértve a háztartásokat segítő nonprofit intézményeket is), míg az ÁKK statisztikái szerint március végén 5961 milliárd forint volt a lakossági állampapír-állomány. Vagyis összességében 1200 milliárd forinttal többet adtak el a lakosságnak, mint amennyi nála volt március végén.

Így valószínű, hogy sok államkötvényt valójában nem is a lakosság vásárolja meg, hanem intézményi befektetők. Ezt valószínűsíti Portfolio híre, miszerint jelenleg javában zajlik az egyeztetés az ÁKK és a lakossági állampapírokat forgalmazó bankok között, mivel kiderült, hogy néhány leleményes bank a privátbanki ügyfelek hitelezésével nemcsak az értékesített állampapír állományát dobta meg, hanem a pénztárcáját is hizlalta az extra forgalmazói jutalék bezsebelésével. Vagyis hitelt adott az ügyfélnek, hogy vegyen lakossági állampapírt, amit aztán később visszavásárolt tőle.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!