New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,53 százalék, az S&P-500 index 0,59 százalék, a Nasdaq Composite index 0,69 százalék emelkedést mutatott.

A pozitív hangulat a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások újrafelvételéhez fűzött reményeknek tulajdonítható, de nagy szerepe volt benne a Walmart erős negyedéves eredményének is.

Médiajelentések szerint az Egyesült Államok és Kína még augusztusban új tárgyalási fordulót tart az utóbbi hónapokban elmérgesedett kereskedelmi ellentétek elsimítására.

A Walmart részvényének árfolyama tíz százalékkal erősödött a csütörtöki nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban, miután értékesítési árbevételének egy évtizede a legnagyobb negyedéves növekedéséről számolt be.

Az olajár az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek enyhülésének a reményében emelkedésnek indult, bár a piacot továbbra is óvatosságra inti a világkereslet csökkenésének kilátása. A Brent nyersolaj ára 0,54 százalékkal 71,14 dollárra, a WTI ára 0,15 százalékkal 65,11 dollárra emelkedett.

Az euró magára talált a 13 havi mélypontról, jegyzése 0,24 százalékkal 1,1374 dollárra emelkedett.

Az arany ára 0,15 százalékkal unciánként 1183,20 dollárra csökkent.

A fotó forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!