Bár még a teljes végeredményre várni kell, a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmével zárultak a vasárnapi parlamenti választások, s egyelőre úgy tűnik a kormányzópártok újra megszerezték a kétharmados többséget 133 mandátummal a 199 fős parlamentben. (Április 8. mellbevágó tanulsága)

A piacok a Fidesz-KDNP győzelmét várták, ezért ennek hatása mind a tőzsdén, mind a forint piacán semleges lehet - írta reggeli hírlevelében az Equilor. A bróker cég elemzői arra számítanak, hogy a vezető részvények közül a Richter ismét nekirugaszkodhat az 5500 forintnál tornyosuló ellenállásnak.

Az OTP esetében sávozó mozgásra számítanak enyhe pozitív jelekkel, míg a Mol továbbra is igen hektikus maradhat.

Az Equilor szerint izgalmas lehet viszont a Magyar Telekom piaca, a grafikon alapján ugyanis napokon belül trendszerű mozgás indulhat a részvény árfolyamában. A Magyar Telekom közleményben tudatta a piaci szereplőkkel, hogy a Brandes Investment Partners szavazati jogainak száma meghaladta az 5 százalékos küszöbszintet.

Értékelik a stabilitást

A forint erősödéssel indította a napot a kormánypártok fölényes győzelmének köszönhetően, az erősödést ugyanakkor a kedvező  nemzetközi környezet és a feltörekvő devizák erősödése is támogatja. A dollár ma reggel kissé erősödik a főbb devizákkal szemben - írták a Takarékbank elemzői reggeli hírlevelükben.

A Takarékbank elemzői úgy vélik, hogy a magabiztos győzelem hatására a hazai eszközök felülteljesítők lehetnek a politikai és gazdaságpolitikai stabilitás miatt, így kiárazódhatnak a választásokkal kapcsolatos kockázatok. A befektetők kedvezően ítélik meg a Fidesz stabil fiskális politikáját, valamint a kormány és a jegybank fennmaradó összhangját.

Milyen gazdasági lépések várhatóak?

A választások nem okoztak felfordulást a pénzügyi piacokon a magyar eszközök esetében - állapította meg Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője reggeli kommentárjában. Az elemző nem számít nagy gazdaságpolitikai fordulatra a választások után, ugyanakkor véleménye szerint lesz teendője az új kormánynak. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire lesz szigorú a 2019-es büdzsé.

Rövid távon az egyik leglényegesebb szempont, hogy szigorúbb lesz-e a 2019-re készülő költségvetés, mint mondjuk az idei.

Az a kérdés, hogy a jövő évi büdzsében visszaszorítják-e a hiányt a 2017-es 2 százalék környékére vagy akár az 1-1,5 százalékos sávba, mert erre is volna lehetőség. Egy jelentősebb hiánycsökkentés azt mutatná, hogy a kormány figyel a kiadásokra, ezt pedig várhatóan a hitelminősítők is értékelnék ősszel, amikor újra napirendre veszik a magyar osztályzat felülvizsgálatát

- tette hozzá a szakértő.

A hiánycsökkentésre azért lenne szükség, mert strukturálisan kedvezőtlenül alakul a hiány - hívja fel a figyelmet a vezető elemző. Mégpedig azért, mert a gazdasági növekedés magas, az adóbevételek emelkednek, ehhez képest azonban nem mérséklődött a deficit. A hiánycsökkentésre a jobb hitelminősítés elérése mellett azért is szükség lenne, mert az egyensúlyi költségvetési pozícióra, azaz a 0 százalékos szint felé kellene terelni a hiányt a nemzetközi kilátások miatt - hangsúlyozza Németh.

A legnagyobb fejlett gazdaságok ugyanis jelenleg a potenciális növekedési szintjük felett bővülnek, ez pedig azt is jelenti, hogy a következő időszakban előbb-utóbbi lassulni fognak, ami a mostaninál kedvezőtlenebb nemzetközi helyzetet eredményez. Ha pedig a magyar költségvetés hiánya alacsony, akkor az egy romló nemzetközi gazdasági környezetben nagyobb mozgásteret ad a gazdaságpolitikának

- mutatott rá Németh Dávid.

Mi történt reggel a BÉT-en?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX hétfő reggel kilőttek, háromnegyed 11 körül az index 1,9 százalékos pluszban járt, a blue chipek mind emelkedtek. A Mol 2,4 százalékos ugrást követően 2984 forinton állt, az OTP 0,6 százalékos erősödéssel 11 610 forintra drágult, a Magyar Telekom 0,9 százalékos emelkedés után 454 forinton forgott, míg a Richter-részvények 1,3 százalékkal, 5425 forintra drágultak.

A Mészáros-papírok is kilőttek: az Appeninn 14,96 százalékkal 730, az Opus 14,88 százalékkal 718, a Konzum 14,55 százalékkal 3425, míg a CIG Pannonia 13,53 százalékkal 470 forintra drágult a délelőtti kereskedésben.

Erősödött a forint

A magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben hétfő délelőtt 0,2-0-3 százalékos erősödést mutatott. Az eurót 311,83, a dollárt 253,92, a svájci frankot 254,62 forinton jegyezték. A reggeli kereskedésben eközben a dollár is erősödött az euróval szemben, a devizapár kurzusa 1,2283 százaléknál mozgott.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!