Egyhetes szünet után nagy eséssel indult a hét a kínai tőzsdéken. A Shanghai Composite Index 3,7 százalékot veszített értékéből, míg a sanghaji és sencseni tőzsdén jegyzett 300 legnagyobb vállalat részvényeit tömörítő CSI 300-as index 4,2 százalékkal zuhant. Ez az index legnagyobb esése június óta a Financial Times szerint és az ötödik legrosszabb nap idén a tőzsdén.

A kínai piacokat alapvetően két hír mozgatta meg az egyhetes, a kínai "Aranyhét" miatti zárva tartás után. Egyrészt a befektetők most tudták lereagálni azt a botrányt, amelyet a Bloomberg hírügynökség robbantott ki a múlt héten. E szerint a kínai Supermicro cégnél - amely nyomtatott áramköreit 2016-ig az Apple is használta, valamint egy, az Amazon által felvásárolni kívánt cég - sikerült a kínai kormánynak egy kémchipet elhelyeznie az áramkörökön, s ezzel értékes adatokhoz fértek hozzá elsősorban az üzleti ügyfelektől. Bár a Bloomberg szerint az érintettek tagadták az esetet, a hírügynökség az ügyhöz közelálló forrásaira hivatkozva meglehetősen biztos az igazában.

Nem tettek persze jót a kereskedelmi háborús fejlemények sem, valamint az, hogy a kínai jegybank (PBOC) 100 bázisponttal csökkentette a legtöbb kereskedelmi bank tartalékrátáját, s ezzel a Financial Times becslése szerint közel 110 milliárd dollárnak megfelelő likviditást pumpál a kínai pénzügyi rendszerbe. Ez elvileg jó hír kéne legyen a tőzsdének, a befektetők azonban inkább azt a következtetést szűrték le a lépésből, hogy a gazdaságnak komoly nehézségei vannak, s ezért került sor egy ilyen lépésre. Idén már negyedszer tett így a kínai jegybank, a részvényárak lemorzsolódását azonban nem sikerült ezzel megfékezniük.

A ma reggeli esés már csak azért is fájó lehet a kínai tőzsdéken, mivel az elmúlt öt évben az egyhetes szünet utáni első napon mindig emelkedtek az árfolyamok a kínai tőzsdéken - írja a CNBC.com.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!