Donald Trump múlt heti kijelentésére, amely szerint szeptembertől újabb 300 milliárd dollárnyi kínai árura készül extra 10 százalékos vámot kivetni jelentősen gyengülni kezdett a kínai jüan árfolyama az amerikai dollárral szemben. A dollár/jüan árfolyam a hongkongi kereskedésben 2008 óta első ízben átlépte a 7-es szintet, s a kínai jegybank olyan alacsonyan határozta meg saját fixingjét, amire tavaly december óta nem volt példa - írja összefoglalójában a Bloomberg.

A farmereken csattanhat az ostor

Az amerikai elnök múlt heti bejelentése eléggé sokkolta a kínai vezetést a hírügynökség beszámolója szerint, amely a tárgyalások újraindulását követően a helyzet valamekkora mértékű enyhülésére számított. A jüan árfolyamának elengedése mellett a kínaiak más válaszlépést is tettek a hét végén, a kínai kormány ugyanis felszólította a kínai állami tulajdonú vállalatokat, hogy hagyjanak fel az amerikai mezőgazdasági termékek vásárlásával. A lépéssel elvileg az amerikai mezőgazdasági termelést tudnák kellemetlenebb helyzetbe hozni, s azt remélik, hogy a mezőgazdasági termeléstől függő amerikai farmerek körében lenne annak kedvezőtlen hatása, amely Trump-elnök egyik komoly szavazóbázisát jelenti.

Hszi Csin-ping kínai elnök egyébként a napokban találkozik a kínai pártvezetés tagjaival egy tengerparti városkában, s itt vélhetően nőni fog rajta a nyomás, hogy keményebb álláspontot képviseljen Amerikával szemben. Erre utaltak a hétfőn megjelent nagyobb kínai lapok vezércikkei is, amelyek a Bloomberg szerint szintén azt sürgették, hogy a kínai elnök utasítson vissza bármely olyan megegyezést az Egyesült Államokkal, amely részét képezné akár a kereskedelmi korlátozások fenntartása, akár a kínai nagyvállalatok feletti állami ellenőrzés csökkenése.

Kétélű fegyver

A jüan elengedését ugyanakkor kétélű fegyvernek tartják a megkérdezett elemzők. Emlékeztetnek arra, hogy 2015-ben a jüan gyengülése egy komolyabb tőkekivonási hullámot indított el az ázsiai országban, igaz, a most érvényben lévő szigorúbb, a tőkemozgások ellenőrzéséről szóló szabályok talán meg tudnak gátolni egy újabb ilyen hullámot.

A másik, amitől a piaci szereplők tartanak, hogy a jüan gyengülése újabb válaszlépésekre ösztönzi majd az amerikai felet. Trump a múltban már többször vádolta azzal a kínai vezetést, hogy a devizaárfolyam mesterséges gyengítésével tisztességtelen előnyhöz kívánja juttatni a kínai gazdaságot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!