Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elemzők várakozásai szerint jól sikerülhetett az első negyedév az állami Nyomdánál. A céggel foglalkozó szakemberek előrejelzéseinek átlaga szerint a cég árbevétele 4 milliárd forint fölé nőhetett az egy évvel korábbi 3,7 milliárd forintról, az EBITDA 260 millió forintról 433 millió forintra nőtt. Az üzemi eredmény is tetszetős növekedést mutathat, a konszenzus szerint az egy évvel korábbi 95 millió forintról 265 millió forintra hízott. A nettó eredmény több, mint a háromszorosa lehet a tavalyinak, 204 millió forint.


A Concorde elemzőinek véleménye szerint az árbevétel növekedést leginkább a GPV akvizíciónak köszönheti a cég, de a kártyák, a biztonsági nyomdai termékek és az üzleti nyomtatványok iránt is megnőtt a kereslet. Folytatódhatott a marginjavulás is, mivel a cég már felszámolta a készleteit és újrakezdte a termelést. Ez és a már említett akvizíció egyaránt hozzájárult az eredménynövekedéshez. A brókercég szakértői szerint a részvény olcsónak tekinthető, azonban annak a nagyságrendileg 10 százaléknyi pakett sorsának bizonytalansága, ami a magánynyugdíj pénztáraktól az államhoz került, továbbra is nyomás alatt tarthatja az árfolyamot.

 

Állami Nyomda
2010.q1.2011.q2.eVáltozás (%)
Árbevétel37104046,59,07
EBITDA26043366,54
Üzemi eredmény95265,5179,47
Nettó eredmény62204229,03
Forrás: Erste, Concorde, Napi Gazdaság

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!