Meglehetősen pesszimista az eurózóna kilátásait illetően Alan Greenspan, a "Maestro"-ként is emlegetett korábbi Fed elnök. A Gold Investor című magazinnak adott hosszabb interjújában kijelentette, az eurózóna egyszerűen nem működik. Mint állítja, az Európai Központi Banknak (ECB) jóval nagyobb problémákkal szembenéznie, mint a Fednek. Az ECB mérlegének eszközoldala sosem volt még ekkora, ráadásul folyamatosan növekszik, amióta Mario Draghi elnök kijelentette, kész bármit megtenni az euró fennmaradása érdekében. Greenspan komolyan aggódik az euró jövőjét illetően. Jelenleg Észak-Európa finanszírozza a déli államok költségvetési hiányát, s ez szerinte nem folytatódhat a végtelenségig.

Az Egyesült Királyságban még nem tisztázott, hogy a brexit pontosan hogyan is történik meg, Kína és Japán eközben saját problémáinak fogja maradt. Így elég nehéz olyan nagy gazdaságot találni, amely szilárdnak tekinthető, s ilyen körülmények között különösen nehéz előrejelezni a jegybanki válaszokat - tette hozzá.

A hetvenes években volt ilyen utoljára

Az Egyesült Államokban jelenleg olyan időszak van, amikor komoly az esélye a stagfláció kialakulásának. A volt Fed elnök úgy látja, a mostanihoz hasonló helyzetre utoljára az 1970-es években volt példa. Akkor az Egyesült Államokban stagfláció alakult ki, s komoly veszélye volt annak, hogy az infláció ellenőrizhetetlenné válik. Az akkor megválasztott Fed elnök, Paul Volcker alatt a Fed 20 százalékig emelte az alapkamatot, hogy megállítsa a folyamatot. Ez nagyon ingatag időszak volt, ugyanakkor a legsikeresebb monetáris politikai beavatkozást hozta el a Fed történetében.

Remélem, hogy ezúttal nem kell ilyen lépéseket tenni a helyzet stabilizálása érdekében

- folytatta Greenspan.

Ezt az emberek is megérezték

Az elmúlt időszakban a termelékenység növekedésének stagnálása volt megfigyelhető, különösen a fejlett világban, jórészt a baby boom generáció elöregedésének köszönhetően. A szociális juttatások kiszorították a bruttó hazai megtakarításokat, a beruházások elsődleges forrását. A bruttó hazai megtakarítások GDP-hez viszonyított arányának csökkenése nyomás alá helyezte a bruttó nem hazai tőkeberuházásokat. A beruházások csökkenése volt az, ami nyomás alatt tartotta az egy órára eső kibocsátást világszerte.

Az Egyesült Államokban és világszerte az egy órára eső kibocsátás növekedése éves szinten mindössze fél százalékra csökkent az elmúlt öt évben, a korábban megszokott 2 százalékos szintről. Ez hatalmas különbség, amely arányosan éreztette hatását a GDP növekedésében és az emberek életszínvonalában is.

Ahogy csökkent a termelékenység, úgy lassult az egész gazdaság. Ez okozta a kétségbeesés növekedését és váltotta ki a közgazdasági populizmus térnyerését a brexittől kezdve Trumpig. A populizmus nem tekinthető filozófiának, vagy valamilyen rendszernek, mint például a kapitalizmus vagy akár a szocializmus. Inkább segélykiáltásnak fogható fel az emberek részéről: Csináljatok valamit! Segítség! - foglalta össze Greenspan.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!