Hétfőn jelent meg a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Konzum Nyrt. összevont tájékoztatója, miután véget ért a tőkeemelés a társaságnál, ebből kirajzolódik a Konzum tevékenységéről és a közelmúlt gazdasági változásairól a kép. A lap kérdésére Fekete néhány részletet is kiemelt a dokumentumból: a társaság pro forma saját tőkéje a 2016. december végi 600 millió forintról 2017 decemberében 68 milliárd forintra nőtt. Az utóbbi időben bekerült társaságok - így a Hunguest Hotels és a szintén BÉT-en jegyzett Appeninnben való részesedés miatt - a Konzum EBITDA-ja az elkövetkező 2-3 évben akár akvizíciók nélkül is elérheti évente a 10 milliárd forintot. Ez még 2017-ben mintegy 5,8 milliárd forint volt.

Az elmúlt másfél évben a Konzum több területen is terjeszkedett, jelenleg négy szegmens van, ahol a Konzum befektetéseket hajt végre: turizmus, ingatlanbefektetés, pénz- és tőkepiac -biztosítás, valamint vagyonkezelés. Az idegenforgalom területén a Hunguest Hotelsnek és a Balatontouristnak vannak komoly érdekeltségei. Az utóbbi, a Balaton körüli kempingeket és szálláshelyeket tömörítő társaság apportja jelenleg is tart.

Mészáros Lőrinc, az ország második leggazdagabb emberének és feleségének többségi érdekeltségébe tartozó Konzum-csoportban - Fekete közlése szerint - egy portfóliótisztítás zajlott, melyet részben azért hajtottak végre, mert sokszor mondták a társaságra, hogy tulajdonosi szerkezete átláthatatlan. Az apportokat is azzal indokolta a vezérigazgató-helyettes, hogy így megvalósult az 50 százalék feletti részesedés elérése, a tulajdonosi kontroll. Ez alól kivétel a CIG Pannónia, valamint a METIS és METIS 2 magántőkealapok résztulajdonában lévő MKB Bank.

Még júniusban döntöttek arról, hogy a tőkeemelésre kibocsátott 8,4 millió új részvény mellett 1:10 arányban részvényfelaprózást hajtanak végre. Fekete azt mondta - ahogy a Konzum a közleményében is jelezte - várhatóan 2018 szeptemberében, október elején kerülhet sor erre. Azt várják a lépéstől, hogy így növelhetik a társaság forgalmát és a likviditást, vonzóvá teheti a split az intézményi- és a kisbefektetők számára. (Az OTP Csoport nem rég megjelent a Konzumban.)

Részben ezért sem kell félniük a kisbefektetőknek a kihígulástól, a részvénydarabszám növekedés sem okozta azt, hisz azt tőkeemelés miatt hajtották végre. Fekete szerint ez látszik abból is, ha valaki megnézi, hogy "a 2017-es egy részvényre jutó saját tőke hogyan változott, akkor látható, hogy 1958 forintról 2114 forintra nőtt."

A vezérigazgató-helyettes szerint alaptalan az a félelem, hogy csak árfolyamnyereséget érhetnek el a kisbefektetők a papírok tartásával, mert az osztalékkifizetés kérdéses. Elmondta, "egy-két éven belül, tehát akár már a 2019-es eredménye után is fizethet osztalékot a Konzum a részvényeseinek."

A cégcsoport jövőbeni terveiről is mesélt a Portfoliónak Fekete: egyrészt elmondta, hogy nem terveznek szállodalánc-felvásárlásokat, egy-egy akvizícióról lehet szó, valamint fejlesztésekről a Hunguest Hotels esetében. De a lehetőségektől függően elképzelhető a régiós növekedés is.

"Stratégiánk szerint négy nagy területet látunk: a bank- és pénzügyi szektor, az informatika, az ingatlanszektor, valamint a telekommunikációs szektor mind fókuszban van. Úgy gondoljuk, hogy ezeken a területeken jelentős növekedés áll előttünk az elkövetkezendő időszakban" - foglalta össze a további terveket. A telekommunikáció kapcsán rákérdeztek, a nemrég gazdát cserélt, a Konzummal korábban hírbe hozott Telenor megszerzésére is az interjúban, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta Fekete. "A célvállalatokat a tőzsdei jogszabályok miatt nem nevezhetem meg, de azt kijelenthetjük, hogy ennek a szektornak rövid időn belül szeretnénk stratégiai, pénzügyi szereplőként részesei lenni" - magyarázta, miért nem mond konkrétumokat a tervekről.

A fotó illusztráció, forrása: Scott Olson/Getty Images/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!