Délután fél háromkor az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra 51,26 dollárba került, hordónként 1 dollár 55 centes, 2,92 százalékos veszteségben forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus kereskedésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta az áprilisi kontraktusokban 47,28 dollárba került, 1 dollár 45 centtel, 2,98 százalékkal csökkent az ára.

Eddigi napi minimumán a Brent 51,20 dolláron, 3,05 százalékos mínuszban, a WTI pedig 47,16 dolláron, 3,23 százalékos veszteségben forgott.

Csütörtökön már az ötödik egymást követő kereskedési napon csökkentek az árak, és utoljára tavaly januárban álltak ilyen alacsony szinten.

Azóta, hogy Kínában januárban kirobbant a járvány, most először fordult elő, hogy a napi statisztika szerint a fertőzöttek száma kisebb mértékben nőtt Kínában, mint a Kínán kívüli országokban. Az új koronavírus terjedése a nagy gazdaságokban, így Dél-Koreában, Japánban és Olaszországban, fokozta azokat az aggodalmakat, hogy visszaesik az üzemanyagok iránti kereslet.

A Facts Global Energy (FGE) nevű, londoni székhelyű tanácsadó cég arra számít, hogy a járvány következtében idén legfeljebb napi 60 ezer hordóval, bővül az olaj iránti kereslet, ami "gyakorlatilag zéró".

A piac most arra vár, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és az olajkartellen kívüli szövetségeseket, köztük Oroszországot tömörítő, OPEC+ néven emlegetett csoport milyen döntést hoz majd a szakminiszterek március 5-6-ra tervezett bécsi ülésén.

A csoport tagjai a kitermelésüket korlátozó megállapodás alapján 2020 első negyedévében napi 1,7 millió hordóval fogják vissza a kitermelést. Az egyezmény betartásának felügyeletével megbízott közös monitoring bizottság február elején a kitermelés további napi hatszázezer hordós csökkentését javasolta átmeneti időre, hogy ellensúlyozzák a járványnak az energiakeresletre gyakorolt kedvezőtlen hatását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!