A reggeli nyitásnál még csak 347 forint volt az euró ára a devizapiacokon, a kedden felállított történelmi mélypont azonban nem sokkal a nyitás után már megdőlt, és még délelőtt elesett a 350-es lélektani határ is az euróval szemben.

Kora délután már 351 forint fölött volt a jegyzés, jelenleg 352,181 forint a történelmi rekord a keresztárfolyamban.

Ezen a héten minden nap megdőlt a forint/euró árfolyam történelmi mélypontja. Hétfőn nyitásnál még valamivel több mint 338 forinton jegyezték az uniós közös fizetőeszközt, de pillanatok alatt megdőlt a korábban, február végén felállított csúcs. Még hétfőn elesett a 345 forintos következő lélektani határ, kedden már 348 forint fölött járt a kurzus, szerdán pedig a 351-et, majd a 352-t is átvitte.

Három nap alatt 13 forinttal lett drágább az euró. és egyelőre nem látszik, hol állhatna meg a forint gyengülése, a keresztárfolyam grafikonja ugyanis meredeken emelkedik felfelé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!