Miközben tegnap komoly eladási hullám söpört véget a világ tőzsdéin a koronavírus járvány Kínán kívüli terjedésétől való félelem miatt, több mint 5 százalékot erősödött a Gilead Sciences nevű cég részvényeinek árfolyama a Nasdaq-on. Az ok egyszerű, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik tisztségviselője azt mondta, hogy készítményük a remdesivir hatásos lehet a koronavírus ellen.

Mindössze egyetlen olyan gyógyszer van, amelyről azt gondoljuk, hogy valóban hatásos lehet, s ez a remdesivir - idézte Bruce Aylward WHO igazgató egy pekingi sajtótájékoztatón szavait a CNNBusiness. A portál szerint az  a szervezet tisztségviselői hozzátették, hogy az embereken folytatott klinikai kísérletek jelenleg is folynak, s az első eredményeket heteken belül közzéteszik.

A Gilead Sciences a CNN-nek e-mailban erősítette meg, hogy Kínában együttműködnek az egészségügyi hatóságokkal két kísérletben, amelyben Covid-19-el fertőzött betegek vesznek részt. A két kísérlet egyikében olyan páciensek vesznek részt, akik komolyabb, a másikban pedig akik enyhébb tünetekkel reagáltak a fertőzésre. A folyamatban lévő kísérletek eredményei árpilisra várhatóak - közölte a cég. A cég egyébként már korábban közölte, hogy az eredetileg az ebola kezelésére kifejlesztett gyógyszerüket tesztelik, hatásos-e a Covid-19 koronavírussal szemben is.

Ebben a korábbi közleményben azt írták, hogy a remdesivir mutatott némi sikert a Wuhan-koronavírushoz hasonló MERS és SARS kezelésében az állatkísérletek során.Persze nem csak a Gilead Sciences az egyetlen cég, amely abban reménykedik, hogy hatásos kezelést talál a koronavírusra. Az olyan gyógyszeripari óriáscégek, mint például a Johnson & Johnson és a GlaxoSmithKline szintén dolgoznak egy megfelelő vakcina kifejlesztésén.

Az AbbVie nevű bitotechnológiai cég korábban úgy nyilatkozott, hogy ígéretes eredményeket produkáltak azzal, hogy két HIV kezelésére alkalmas készítményük és az influenza kezelésére kifejlesztett Tamifluból készített koktéllal kísérleteztek a koronavírus kezelésére. Más kisebb cégek, mint például a Moderna, az Inovio és a Novavax is dolgoznak egy hatásos kezelés kifejlesztésén - írja a portál.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő délután bejelentette, hogy a Japánban korábban vesztegzár alá helyezett Diamond Princess luxushajón dolgozó egyik magyar állampolgár tesztje pozitív lett. A tájékoztatás szerint a beteg jól van. Magyarországon ettől még a betegséget nem mutatták ki egyetlen betegből sem.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!