Nagy dobásra készül a hazai informatikai cég, a Kulcs-Soft. A Kulcsár Tibor vállalkozó tulajdonában álló, a tőzsdén is forgó főleg bérszámfejtő és számlázási szoftvereiről ismert cég a külföldi terjeszkedést fontolgatja. A tőzsde honlapján megjelent közzététel szerint a cég intenzív jövőbeni terjeszkedést tűzött ki célul a térségben, elsősorban a visegrádi országok területén.

Ennek érdekében egy olyan leányvállalat megalapítását készíti elő, amelyen keresztül első lépésben a szlovákiai piacon jelenhet meg ügyviteli termékeivel. A piacra lépéshez szükséges forrást több helyről is megszerezheti a Kulcs-Soft. A cég jelenleg vizsgálja a nyilvános értékpapír kibocsátás és/vagy új stratégiai partner, befektető bevonásának a lehetőségét is.

Nyilvános kibocsátás is jöhet

A nyilvános tőzsdei kibocsátás, ha ez új részvények piacra dobását és újabb befektetők bevonását jelentené a jelenleg 5 százalék alatti közkézhányad növelésével, érdekes lehet a kisbefektetők számára is. Erre utal az a megjegyzés is, hogy a társaság céljai között van a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába kerülés. Ebbe a kategóriába a likvidebb és szélesebb befektetői körrel rendelkező társaságok részvénysorozatai tartoznak.

A cég eredményesen működik. 2018-ban 1,77 milliárd forintos árbevétel mellett csaknem 400 millió forintos adózott eredményt ért el. 2019 első félévében 835,5 millió forintos árbevétele volt és 216,7 millió forintos adózott eredménye. A Kulcs-Soft február 11-ére közgyűlést is összehívott, amelyen egyebek mellett egy új cégnévről is szavaznak a részvényesek. Hogy hogyan módosul a jelenlegi név, még nem tudni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!