A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készített gyorsjelentés szerint a bevétel az első kilenc hónapban 7,1 százalékkal 481,1 milliárd forintra nőtt 2017 azonos időszakával összehasonlítva. A bevételek növekedése továbbra is elsősorban a rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek erőteljes emelkedésének, valamint a magasabb készülék-értékesítéseknek és mobiladat-használatnak köszönhető.

A cég adózott eredménye a harmadik negyedévben 22,1 százalékkal 15,1 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miután az alacsonyabb nyereségadó költség kedvező hatását ellensúlyozták az alacsonyabb kamatfizetés, adózás, és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) eredmény és az emelkedő értékcsökkenési költségek. Az év első kilenc hónapjában a folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 12,5 százalékkal, 39,5 milliárd forintra nőtt, a magasabb EBITDA-nak, valamint a pénzügyi és nyereségadó költségek terén elért megtakarításoknak köszönhetően - írták.

A jelentés szerint a Telekom EBITDA eredménye idén a harmadik negyedévben éves összevetésben 6,3 százalékkal 53,6 milliárd forintra csökkent, ami az alacsonyabb bruttó fedezet és a kissé növekvő közvetett költségek együttes hatásának eredménye. Az év első kilenc hónapjában az EBITDA éves összevetésben 2,2 százalékkal 146,5 milliárd forintra javult, miután a bruttó fedezet és a közvetett költségek egyaránt javultak 2017 hasonló időszakával összevetve.

A mobil bevételek 5,5 százalékkal, 90,2 milliárd forintra növekedtek 2018 harmadik negyedévében éves összehasonlításban, míg 2018 első kilenc hónapjában, éves összehasonlításban 5,1 százalékkal 251,6 milliárd forintra emelkedtek. Ez a mobiladat-bevételek és az eszköz-értékesítési bevételek folyamatos, erőteljes növekedésének eredménye - olvasható a jelentésben.

A vezetékes bevételek 2,5 százalékkal 50,1 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben, és 5,1 százalékkal 152,1 milliárd forintra 2018 első kilenc hónapjában. A növekedés az emelkedő készülékértékesítéseknek, valamint a magasabb TV és szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételeknek köszönhető. A rendszerintegrációs (RI) és it-bevételek 2018 harmadik negyedévében 19,8 százalékkal, 23,5 milliárd forintra nőttek, ami 2018 első kilenc hónapjára 26,7 százalékos éves növekedést eredményezett.

A magyarországi növekedést továbbra is a közszféra számára teljesített megrendelések eredményezték, míg Macedóniában a növekedés mögött a testreszabott megoldási projektek növekvő száma áll.

A Telekom arra számít, hogy az egész éves árbevétel hozzávetőlegesen 630 milliárd forint lesz. A cég nagyjából 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás, és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít változatlanul.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: a cég 2018 harmadik negyedévben is megőrizte a jó teljesítményét, ismét nőtt valamennyi üzletága. Magyarországon a mobiladat iránti kereslet tovább nőtt, összhangban a piacon jelen lévő okos eszközök számának növekedésével. Hozzátette: a stratégiájukkal összhangban továbbra is nagysebességű internet-hálózatuk növelésére koncentráltak és jelentős előrelépést tettek 2018-ra kitűzött céljuk elérése felé, hogy további 300 ezer háztartást lássanak el nagysebességű internetkapcsolattal.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír szerdai záró ára 405 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 387 forint, a legmagasabb 487 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!