A máp plusz az öt évre átlagosan 4,95 százalékos kamatot fizet - kamatadómentesen -, ezen belül a első félévben évesítve 3,5, a másodikban évesítve 4 százalékos a kamat, a második évben 4,5, a harmadikban 5, a negyedikben 5,5, az ötödikben pedig 6 százalékos kamatot fizet a papír. Az Államadósságkezelő Központ még június elején kezdte el az értékesítést, azóta pedig töretlen a lelkesedés az újfajta állampapírért (amely egyébként nem versenyzik a befektetési alapokkal, pedig a hozama kifejezetten csábító.)

Az új lakossági állampapír a vártnál népszerűbb és eredményesebb. Több mint 1000 milliárd forint, csupán négy hét alatt - így jelentette be a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter, mennyire kelendő az új konstrukció. A tárcavezető azt is elmondta, hogy ezzel mindenki jól: az embereknek egy biztonságos bevételi forrása van, míg az állami költségvetés is forrásokhoz jut, valamint stabilitást kap.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!