Vegyesen, de összességében nem rosszul teljesítettek a nagy hazai tőzsdei társaságok a harmadik negyedévben. Ha vannak is gyengeségek, a közép- és hosszútávú kilátások kifejezetten kedvezőnek tekinthetők. A BUX index ehhez képest még mindig jó 10 százalékkal alacsonyabban áll, mint az év elején, a nagyobb tőzsdékkel szembeni alulteljesítése azonban az utóbbi hetekben megfordulni látszik. Míg a német DAX index a hónap eleje óta mintegy egy százalékot veszített értékéből, addig a BUX jó 6 százalékkal emelkedett.

A jelek szerint fordult a kocka. Szeptember végéig az volt a jellemző, hogy a feltörekvő piacok nagyon rosszul teljesítettek, s a fejlett piacok új csúcsokra futottak. Most azonban a fejlett piacon beköszöntött korrekció mellett úgy tűnik, a befektetők a feltörekvő piacokon már a vételi lehetőségeket keresik - mondta a Napi.hu-nak Míró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető stratégája.

A magyar piac esetében jelenleg az értékeltség is attraktívnak tekinthető - mondta a szakértő. A korrekció mélypontján a magyar részvénypiac átlagos P/E hányadosa már egy jó 10 százalékkal alatta járt saját hosszabb távú átlagának, s pont ez a kedvező értékeltség tette lehetővé, hogy ellenálljon a fejlett piacokon lezajlott korrekció negatív hatásainak. Míró szerint a piac jellege alaposan megváltozott az elmúlt év során. Korábban az volt a jellemző, hogy a befektetők szinte kivétel nélkül mindent vásárolnak, most azonban egyfajta rotáció figyelhető meg, a befektetők azt keresik, melyik eszköz vagy piac mutat relatív alulértékeltséget a többihez képest. Ez egy olyan piaci fázis, amely akár hosszabb időn keresztül is eltarthat.

A magyar cégek fundamentumai nem rosszak, ezt erősíthették meg a harmadik negyedéves gyorsjelentések is. Már a második negyedévben csúcsra futott a tőzsdei cégek összesített eredménye, s a harmadik negyedévben ez ott is maradt. Az OTP jó eredménye nem volt egyedülálló a régióban, hiszen a negyedév során például a Raiffeisen nyereségessége is kiemelkedő volt, ami kiemelendő a magyar bank esetében az az, hogy már a nettó kamatmarzs szintjén is érezhető egy fordulat. Ha ez a fordulat tartósnak bizonyul, akkor az az OTP-nél további profitnövekedést generálhat. Ráadásul a banknál volumennövekedést is lehetett tapasztalni. Ezek mellett a számok mellett az OTP egyáltalán nem tekinthető drágának, hiszen jelenleg könyv szerinti értékének másfélszeresén forog, P/E rátája pedig alacsonyabb, mint 10 - hívta fel a figyelmet a szakértő.

A Mol is kifejezetten jól teljesített a negyedév során. Minden üzletág jobban szerepelt, mint egy évvel korábban. A magasabb kőolajárak a kutatás-termelésnek értelemszerűen jót tettek, de ennek negatív hatásai viszont nem voltak érzékelhetőek a feldolgozás- és kereskedelem kárára. S ami kifejezetten pozitívvá teszi az olajipari vállalat jövőképét, az a kiskereskedelmi üzletág felfutása. Az új stratégia, amelynek keretében az üzemanyagtöltő állomásokat egy magasabb hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtó értékesítési ponttá alakítja a vállalat, a jelek szerint bejött. A negyedév során 20 százalékkal nőtt az üzletág EBITDA-ja, s már a két másik nagy üzletág által termelt profithoz mérhető nagyságrendű eredményt termelt. Ráadásul várhatóan ennek az üzletágnak a profitabilitása kevésbé lesz volatilis, mint a másik kettőé.

A menedzsment frissítette a cég várható eredményességére vonatkozó előrejelzését is. Egyrészt megemelték az idei és a jövő évre vonatkozó EBITDA várakozásokat, másrészt kilátásba helyezték azt is, hogy az idei év után akár extra osztalékot is fizetnének. A tervek szerint 2023-ig 140 forintra emelkedne az egy részvényre jutó osztalék nagysága. A negyedéves eredmény egyébként mintegy jó 10 százalékkal haladta meg az elemzői várakozásokat - mutatott rá az Erste stratégája.

A Magyar Telekom már nem tudott ennyire jól teljesíteni. A távközlési cég egy jó 23 százalékos eredménycsökkenést tudott csak felmutatni, ami az elemzői várakozásokat is alulmúlta, mindezt úgy, hogy közben az árbevétel emelkedett. Ez egyértelműen annak az eredménye, hogy az elsősorban alacsonyabb profitot hozó tevékenységek körében volt növekedés tapasztalható. Rontotta az eredményt az is, hogy a folyamatosan megjelenő új technológiák miatt a cég sok helyen megemelte az amortizációt is. Mindezeket figyelembe véve ez nem volt egy olyan rossz eredmény, s ráadásul a gazdasági környezet is kedvező vállalat számára, a lakossági fogyasztás növekedése kifejezetten kedvező helyzetet teremt számára.

Ami igazán óvatossá tesz minket a céggel kapcsolatban, az a közelgő 5G tender - mondta Míró. A Magyar Telekomnak ugyanis a mostani felhasználói szokások és technológiák mellett nincs szüksége az 5G hálózatra, azoknak a technológiáknak a felhasználási terülteiről pedig még nem igazán van üzleti tapasztalat, ami ezt igényli. Ugyanakkor ha ki lesz írva a tender, akkor azon a Telekom akár egy olyan versenytársat is kaphat, akinek szüksége lehet a hálózatra, s ez jelentősen meg is emelheti az árakat - utalt a DIGI-re a részvénystratéga. Az árfolyam utóbbi napokban bemutatott emelkedése egyébként inkább a felvásárlási találgatásoknak szól.

A várakozásokhoz képest a Richter okozott egy kis csalódást - mondta Míró. A negyedéves jelentés eléggé kétarcú volt. A Cariprazine esetén azt lehet látni, hogy nagyon jól teljesít az értékesítése az Egyesült Államokban, önmagában ez a termék akkora nyereséget tud hozni a tárasaság számára, mint a többi tevékenység összesen. Ugyanakkor az Esmya csak szeptemberben tért vissza a piacra, a s korábbi várakozásoknál jóval alacsonyabb forgalmat tudott produkálni, s úgy tűnik, ez a gyenge teljesítmény az év hátralévő részében is fennmaradhat. A termék értékesítéséből csak néhány millió árbevétele volt a társaságnak, úgy, hogy korábban negyedévente 20 millió euró körül hozott. Azonban az Esmya kilátásai ha a negyedik negyedévre nem is, hosszabb távon már elég biztatóak. Ha minden jól alakul, akkor hosszabb távon, mintegy ötéves távlatban hatalmas potenciál rejtőzik a készítményben, ha az amerikai gyógyszer és élelmiszer felügyelet jóváhagyja a forgalmazást a jövő évben. Így ha harmadik negyedév nem is sikerült fényesen a cégnek, a növekedési kilátásai nagyon kedvezőek - vélte az Erste stratégája.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!