A DEGIRO holland brókercég 2013-ban nyitott a magánszemélyek felé és masszív terjeszkedésbe kezdett. Stratégiája lényege, hogy az összes olyan piacon ahol megjelenik, igyekszik a versenytársakénál masszívan alacsonyabb jutalékot kínálni ügyfeleinek, s a befektetők összes többi költségét is minimalizálni, mindezt úgy, hogy azok az intézményi ügyfelek által megszokott kiszolgálásban részesüljenek.

A stratégia a jelek szerint kezd beérni, a DEGIRO ügyfélköre elképesztően dinamikusan bővült az elmúlt években, s a múlt évet már nyereséggel zárta, ahogy az idei első három hónapot is.

A cég közzététele szerint a tavalyi negyedik negyedévben 18 959 új számlát nyitottak a cégnél, idén az első három hónapban ez a szám megközelítette a 26 ezret. A tavaly év végi 147 ezerről március végére 173 ezer fölé növekedett a cégnél nyitott ügyfélszámlák száma.

Beérett a stratégia

Tavaly a cég nyeresége az agresszív terjeszkedési stratégia beindítását követő veszteséges évek után már nyereségbe fordult, az adózás előtti eredmény 1,944 millió euró lett. Az első negyedévben is folytatódott a növekedés, az cég árbevétele elérte a 9,6 millió eurót, ami 69 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a végrehajtott tranzakciók számában hasonló nagyságrendű, 64 százalékos volt a bővülés.

A cég árazási stratégiáját jól mutatja, hogy saját összehasonlításuk szerint a magyar piacon például a magyar brókercégek átlagos jutalékköltségénél 82 százalékkal olcsóbban tud befektetési termékeket vásárolni náluk egy magyar befektető. A magyar részvények esetében egy-egy adásvételnél 71-77 százalékot tud megspórolni a jutalékköltségből az ügyfél.

Kiemelt biztonságban az ügyfélvagyon

Az ügyfélpénzek biztonságára eközben kiemelt figyelmet fordít a cég. Az ügyfelek befektetéseit száz százalékban elkülönítve, egy tőlük független letétkezelőnél őrzik. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek vagyona teljesen függetlenítve van a DEGIRO-tól. A letétkezelő kizárólagos feladata az ügyfelek befektetéseinek adminisztrációja és azok biztos őrizete - hívja fel a figyelmet a brókercég. Tevékenységi köre a törvény által erre a két tevékenységre van korlátozva, tehát más pénzügyi tevékenységet, ami bármiféle kockázatot jelenthet a működésére vonatkozóan nem végez.

Abban a valószínűtlen esetben, ha a DEGIRO-val valami történne, az ügyfelek értékpapírjai visszakerülnek hozzájuk, mintsem hogy a DEGIRO eszközeként lefoglalásra kerüljenek. Ugyanez vonatkozik a készpénzre, amit ugyancsak a DEGIRO-tól elkülönítve, a letétkezelő pénzügyi eszközként őriz.

Ki felügyeli a DEGIRO-t?

A DEGIRO működését a Holland Nemzeti Bank (De Nederlandsche Bank) és a Holland Pénzpiaci Hatóság (Autoriteit Financiële Markten) felügyeli. Emellett az MNB-nél is be van jegyezve , mint "Határon átnyúló szolgáltatást nyújtó külföldi intézmény" DEGIRO B.V. néven.

A cikk megjelenését a DEGIRO támogatta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!