Csak másodlagos szerepe volt a lakáspiaci összeomlásnak abban, hogy a nagy gazdasági válság óta nem látott mértékű recesszióba süllyedt az amerikai gazdaság 2008-2009-ben, a fő ok a tőzsdei árfolyamok brutális zuhanása volt - állítja Ben Bernanke, a Fed akkori elnöke ma megjelenő tanulmányában a Financial Times tudósítása szerint.

A Fed elnöki megbízatásának lejárta óta a Brookings Institution partnereként és két nagy befektetési csoport tanácsadójaként tevékenykedő szakember úgy véli, hogy a tőkepiacon és az értékapírpiacon kialakult pánik okozta azt, hogy a recesszió ilyen mély lett, s jóval kisebb megrázkódtatást okozott volna, ha a korai fázisban sikerült volna megállítani a tőzsdei krachot.

Mára kitisztult a kép

Bernanke álláspontja, amelyet tanulmányában ismertet természetesen érthető, hiszen a Fed folyamatosan komoly kritikákat kapott a 2007-2009-es időszakban. Ezek szerint túl sok adófizetői pénzt áldoztak a pénzügyi szektor megmentésére, miközben a válság korai fázisában nem törődtek eleget a kialakuló ingatlanpiaci problémákkal.

A volt jegybankelnök anyagában külön foglalkozik a Nagy Recessziónak elkeresztelt gazdasági visszaesés - amely során a munkanélküliség szintje átmenetileg 10 százalékosra nőtt - két fő mozgatórugójával. Az első a jelzáloghitel-kereslet növekedésének visszaesése, a lakáspiaci árak zuhanásával a fogyasztói kereslet visszaesésével és az intenzív hitelleépítéssel kombinálva. A másik vizsgált tényező a pénzügyi szektor törékenysége, ahol a jelzálog fedezetű értékpapírokon elszenvedett veszteségek hatalmas tőzsdei pánikhoz vezettek, amelyet a hirtelen tőkekivonás és a pozíciók kényszerlikvidálása csak súlyosbított.

A két problémakör más és más jegybanki beavatkozást igényelt - mutat rá Bernanke. Ha a lakáspiac lett volna a fő probléma, akkor a fednek az ingatlanpiacot kellett volna stabilizálnia és a bajba került adósok megmentésére kellett volna nagyobb energiákat fordítania, valamint a jelzáloghitelek feltételeinek módosításán kellett volna nagyobb erőkkel dolgoznia. A második problémakör kezelésének lényege a piaci pánik megszüntetése, az összeomló hitelkínálat újjáélesztése, s nem pedig a hitelkereslet fellendítése.

A pénzügyi szektor volt a hibás

Bernanke szerint az értékpapírpiaci pánik és a rövidtávú likviditás utáni hatalmas kereslet volt a legjobb előrejelzője a kedvezőtlen gazdasági folyamatoknak. Ugyanakkor elismeri, hogy mindkét tényező - a lakáspiac és a pénzügyi szektor problémái - egyaránt hozzájárultak a Nagy Recesszió kialakulásához, azonban az utóbbinak volt döntő szerepe. Ezzel a megállapítással egyben meg is védte a válság óta hozott intézkedéseket, amelyek jelentősen szigorítottak a bankszektor biztonsági tartalékainak nagyságán. Eközben azt is megjegyzi, hogy nem túl optimista a Fed jelenlegi, egy jövendő válság megelőzésére rendelkezésre álló eszköztárával kapcsolatban.

Úgy véli, hogy a Fed különböző hitelezési eszközeinek átláthatóságával kapcsolatban hozott intézkedések túlzóak, s oda vezetnek, hogy ezek az eszközök hatástalanná válnak, amikor szükség lenne rájuk. Érthető, hogy a válság során bevetett különböző eszközökkel kapcsolatban a politikai szereplők miért szeretnének nagyobb átláthatóságot, a mostani tanulmány viszont azt támasztja alá, hogy ezen eszközök bevetése szükséges volt - állítja.

Az emberek alapjában nem szeretik a bankokat, s a pénzügyi válságok idején még inkább utálják azokat. Azonban ha túl szigorúan bántunk volna velük a válság idején, akkor pont az embereknek okoztunk volna sokkal nagyobb fájdalmat - mondta Hank Paulson akkori pénzügyminiszter a Brookings  rendezvényén, amelyen Bernanke is részt vett.

A fotó forrása: Win McNamee/Getty Images/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!