Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseit, köztük Oroszországot tömörítő OPEC+ csoport január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza a kitermelést az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. Ez a vállalás 2020. március végéig szól.

A Reuters hírügynökség két bennfentes forrásra hivatkozva arról számolt be hétfőn, hogy legalább napi 400 ezer hordóval, 1,6 millió hordóra húzzák fel a június végéig terjedő három hónapra szóló kitermelés korlátozását, mert az előrejelzések szerint a jövő év első felében túlkínálat várható a piacon.

Az OPEC-tagállamok csütörtökön tartják szokásos félévenkénti tanácskozásukat Bécsben, és pénteken csatlakoznak hozzájuk a kartellen kívüli szövetségesek szakminiszterei.

Hétfőn kora délután a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék közül az északi-tengeri Brent a februári határidős jegyzésekben hordónként 1,88 százalékos pluszban, 61,63 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig januári szállításra 2,18 százalékos nyereségben, 56,37 dolláron forgott hétfő délután negyed négykor - írta az MTi.

Pénteken a Brent 2,25 százalékos, a WTI pedig 5,01 százalékos mínuszban zárta a napot azon aggodalmak felerősödésére, hogy megszakadhatnak a kereskedelmi háború lezárását célzó tárgyalások az Egyesült Államok és Kína, a világ két legnagyobb gazdasága és egyben legnagyobb olajfogyasztója között a hongkongi tüntetők amerikai támogatása miatt.

Mindazonáltal nem teljesen bizonyos, hogy az OPEC+ csoport meg tud állapodni a héten a kitermelés eddiginél is erősebb visszafogására, mert az együttműködésben részt vevő országok némelyike attól tart, hogy egy ilyen lépéssel csak tovább bátorítják az amerikai olajkitermelőket tevékenységük fokozására.

Az Egyesült Államokban - alapvetően a palaolajkitermelés bővülésének révén - emelkedett a kőolaj kitermelése, ami ellensúlyozta az OPEC-tagok kieső termelését. A pénteken közzétett adatok szerint szeptemberben újabb rekordot döntött az amerikai olajkitermelés napi 12,46 millió hordóval.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!