Olyan cégek jönnek a tőzsdére, akik már életciklusuknak egy későbbi szakaszában vannak - mondta Szalay Rita, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Igazgatóságának vezetője. Sokan a terjeszkedéshez akarnak forrást bevonni, de egyre többen vannak akik más előnyöket keresnek: átláthatóság, a megbízhatóság is nő ezáltal. "Könnyebb egy szerződést, hitelt megkapni, sőt más hitelfelvételeket lehet kialkudni, ha valaki szerepel a tőzsdén" - emelte ki.

A több piacra lépés érdekében a jövőben a standart-kategóriához nem lesz szükség IPO-ra, elég lesz a technikai bevezetés. "Sokan félnek ugyanakkor a transzparenciától, pedig akik meglépték már ezt, azok jellemzően pozitívumként gondoltak az átláthatóságra, hiszen ők is jobban látják, mely területekre kell nagyobb hangsúlyt helyezni, de a külső partnerek számára is előnyös ez" - hangsúlyozta Szalay, aki szerint ez egy olyan folyamat, amit be kell rakni egy tőzsdei cégbe.

A befektető is szereti látni, hogy mi zajlik egy cégben, hogy nem "one man show"-ról van szó, nem a vasárnapi ebédnél zajlik az igazgatósági ülés - tette hozzá Lehoczki Gábor, az MFB Invest befektetési igazgatója. Tapasztalataik szerint ma már egyre több cég érdeklődik a tőzsdei megjelenés iránt, bár tömegekről még nem lehet beszélni. (Folytatódik-e az aranykor a budapesti tőzsdén?)

Nem kell rohanni

Az Alteo komoly növekedési potenciállal rendelkezik, így úgy láttuk, hogy el kell érnünk egy akkora méretet, ami mellett könnyebb a részvényesi értéket magasra helyezni - mondta Kovács Domonkos, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. befektetési igazgatója arra a kérdésre, hogy miért lépésről-lépésre jelentek meg a Budapesti Értéktőzsdén.

Az IPO-t végül 4600 forintos árfolyamon vezették be , így Kovács szerint sikeres volt az a taktika, mely szerint apránként haladtak előre. Azóta már aprózták a részvényeiket, ám ez a lépést is sikeresnek ítélte Kovács, mivel sikerült növelniük a likviditást.

Az átláthatóságra vonatkozóan Kovács elmondta, hogy amikor a Sinergy-t akarták felvásárolni, akkor a tőzsdei jelenlét nagy segítséget jelentett nekik az akvizíciós célok elérésében.

A kajahu.com első tesztéttermét 2012-ben nyitotta, ezt követően több befektetés történt a cégbe, végül 2017-ben kezdődött meg a tőzsdei megjelenés előkészítése - mondta el Rózsa Balázs, a Cybergastro vezérigazgatója. A 2018 februári előzetes IPO során 4 milliárdos piaci kapitalizációt sikerült elérni, míg a tőzsdei megjelenést "viszonylag szűk határidőn belül" keresztülvinnék. A cég jelenleg 83 szerződött franchise partnerrel dolgozik, nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!