Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) még április végén felügyeleti szervként 2 millió forintra bírságolta az Opimus Nyrt-t, mert az megsértette a jogszabályban előírt rendkívüli tájékoztatási kötelezettséget. Az viszont nem szerepel az MNB indoklásában, hogy pontosan miért adták a büntetést.

A portál emlékeztet, hogy a cégben március elején szerzett 16,9 százalékos részesedést Mészáros Lőrinc, valamint az érdekeltségéhez sorolt Konzum Management Kft. a részvények 14 százalékát vásárolta meg. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) nem sokkal a hivatalos bejelentés után fordult a jegybankhoz az ügyben, mert a közzétételből nem derülnek ki a tranzakciók részletei olyan módon, ahogy ezt a tőkepiaci törvény előírja. Kifogásolták azt is, hogy az Opimus késve jelentette be az ügyletet. Így a Tebész szerint felmerül, hogy valamiért kivártak a bejelentéssel, de az is, hogy összehangolt befolyásszerzés történt.

Nemcsak Mészáros cégét büntették: 2,5 millió forintos felügyeleti bírságot kapott egy eddig ismeretlen Seychelle-szigeteken bejegyzett cég, a Davidson International Ltd. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan mit követett el az offshore-cég. Az MNB tájékoztatása alapján arra lehet következtetni, hogy  a cég olyan módon adott/vett/kereskedett az Opimus papírjaival, amit be kellett volna jelentenie, de ezt elmulasztotta valamikor 2017. január 19-e után.

Mészáros Lőrinc miután részesedést vásárolt az Opimusban egy kifogásolt közgyűlésen a saját gyerekeit választatta az igazgatótanácsba. A május 2-i ülésre a cég csak azon részvényeseit engedték be, akik napokkal korábban bejelentették, hogy élni akarnak részvényesi jogaikkal. A Tebész ebben az ügyben is bejelentést tett. (Mészáros a Napi.hu kiadásába megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 friss becslése szerint 120 milliárd forintos becsült vagyonnal az ötödik  legmódosabb magyarnak számít - ráadásul az ő vagyona nőtt abszolút és relatív mértékben is a legtöbbet az utóbbi egy esztendőben az élmezőnyben.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!