Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 533,11 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 34 972,35 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

Az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború hatására estek a nemzetközi részvényindexek és ezekhez hasonlóan a BUX-index is gyengült 1,50 százalékkal - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en. A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben a Mol veszített értékéből.

Az MNB monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülése után közölte, a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján a jelenlegi laza monetáris kondíciók már nem tudnak fennmaradni. Kabaik József szerint ennek a bejelentésnek volt köszönhető a forint euróval szembeni erősödése, ugyanis a magyar fizetőeszköz a korábbi 325 forintról 322 forintra erősödött az MNB tájékoztatása után.

A Mol 58 forinttal, 2,19 százalékkal, 2594 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,44 százalékkal, 9600 forintra esett, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal, 411 forintra gyengült, forgalma 137,3 millió forint volt.

A Richter árfolyama 75 forinttal, 1,42 százalékkal, 5205 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4031,90 ponton zárt kedden, ez 8,42 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Indexveszteségek Európában

Gyenge kezdés után többségében indexveszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok - írta az MTI.

A kereskedési idő végén a páneurópai Stoxx 600 index 0,6 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,6 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,7 százalék veszteséget mutatott.

A nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,34 százalék csökkenéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index. Frankfurtban a DAX index 1,02 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index 1,05 százalékkal esett. Madrid viszont 0,20 százalék, Milánó pedig 0,17 százalék erősödéssel zárt.

A befektetői hangulatot világszerte az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése terheli meg. Már a kínai piacok is nagy veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést, Sanghaj 3,8 százalékkal, Sencsen 5,3 százalékkal zárt alacsonyabban. Az európai piacok zárásakor az amerikai tőzsdeindexek is egy százalékos és azt meghaladó veszteségben jártak.

Az európai értékpapírpiacokon a nyersanyagipari ágazat papírjai voltak a keddi kereskedés legnagyobb vesztesei, de az autóipar, a gépipar vagy a fejlett technológiai ágazat is nagy árfolyamvesztésnek volt kitéve.

Az olajár csökkent, a Brent 0,76 százalékkal hordónként 74,77 dollárra, a WTI 1,45 százalékkal 64,75 dollárra.

Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,21 százalékkal unciánként 1277,40 dollárra csökkent.

Az eurót 0,40 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1577 dolláron.

A kép forrása: AFP/Geof Caddick.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!