Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A héten kezdik el a befektetőkre önteni gyorsjelentéseiket az amerikai tőzsdei társaságok. Mindezt egy olyan negyedév után, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi háború alaposan aláásta az üzleti bizalmat, s a gazdaság egésze komoly lassulási jeleket küldött. Ennek eredményeként az elemzők most azt várják, hogy a tőzsdei cégek eredményének dinamikája három éves mélypontra zuhant. Konkrétan azzal számolnak, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest összességében 3,2 százalékkal csökkenni fog a profittömeg - derül ki az IBES Reuters hírügynökség által közölt adataiból.

Igaz, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tényleges adatok is azt mutatják majd, hiszen a tapasztalatok szerint az elemzők rendszerint alulbecsülik a cégek várható eredményeit. A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint nem egyértelműen rossz jel a piac szempontjából a profitcsökkenés, a piacon ugyanis könnyen kialakulhat az a hangulat is, hogy a legrosszabbat már letudták a cégek, s ez pozitív reakciókat is szülhet - mondta Bucky Hellwig, a BB&T Wealth Management elnökhelyettese.

A technológiai szektor lehet az egyik leggyengébben szereplő a negyedévben, a Reutershez tartozó Refinitv adatai szerint itt 7,6 százalékos visszaeséssel számolnak a szakértők, elsősorban a Micron Technology gyenge teljesítménye miatt. A nyersanyag és energiaszektor, amelyek különösen érzékenyek a gazdaság egészének teljesítményére és a kereskedelmi háború fejleményeire várhatóan szintén nagy visszaesésről fog beszámolni, de a pénzügyi szektorban is összességében negatív előjelű lehet a változás.

Davod Kostin, a Goldman Sachs vezető amerikai részvénystratégája szerint az S&P 500-as index cégei közül azon szektorok képviselői mutatják majd a leggyengébb teljesítményt, amelynek nagy a nemzetközi kitettsége. A Bank of America Merrill Lynch adatai szerint a második negyedévben az S&P 500-as index cégeinek 17 százaléka említette a kereskedelmi háború negatív hatásait gyorsjelentésében. A Barclays befektetési bank egyébként korábban készített egy indexet azon cégek részvényeiből, amelyek működésére hatással van a kereskedelmi háború, s ez az index a második negyedév vége óta alulteljesítette a piac egészét.

A gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságok miatt a szakértők szerint a cégek óvatosabban kezdenek beruházásokba, az erre fordított kiadások várhatóan csak 2,8 százalékkal bővültek, ez 2017 második negyedéve óta a legalacsonyabb érték.

A nagyobb export kitettséggel rendelkező amerikai vállalatoknak a negyedév során meg kellett küzdeniük az erősebb dollár hatásaival is. 2018 harmadik negyedévének vége óta a mostani harmadik negyedév végéig az amerikai fizetőeszköz 6 százalékkal értékelődött fel az euróval szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!