Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 1,30 és 1,29 százalék nyereségben álltak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,27 százalékkal emelkedett.

A még nem hivatalos adatok alapján Londonban 1,26 százalék nyereséggel fejezte be a hétfői kereskedést az FTSE-100 index, Frankfurtban 1,51 százalékkal emelkedett a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 1,08 százalék nyereséggel zárt. Madridban 1,90 százalék, Milánóban 2,84 százalék volt az indexnyereség hétfőn.

A hétfői kereskedésben minden gazdasági ágazati mutató emelkedett, élen a banki, autóipari és biztosítási ágazati papírokkal.

A banki ágazat két és fél százalékos nyereséget ért el az olasz banki papírok erősödésének köszönhetően. Az UniCredit közel hat százalékkal, a Banco BPM öt és fél százalékkal, az Intesa Sanpaolo négy és fél százalékkal erősödött. Hétfői hírügynökségi jelentések szerint az olasz kormány kész a jövő évi költségvetési hiánytervet a brüsszeli elvárásnak megfelelően 2,0 százalékra csökkenteni. A milánói tőzsdeindex ennek megfelelően kiemelkedően magas nyereséget ért el az európai értékpapírpiacok között.

Az energiaipari részvényeket az előző heti csökkenésből felfelé korrigáló olajár segítette nyereséghez.

Az európai kereskedési idő végén a WTI 3,31 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 52,09 dolláron, a Brent ára 3,52 százalékkal ment fel 61,12 dollárra. A Brent hat százalékkal, a WTI 7,7 százalékkal esett pénteken.

Az eurót 0,10 százalékkal jegyezték erősebben 1,1347 dolláron, az arany ára 0,06 százalékkal 1229,80 dollárra emelkedett unciánként.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!