Az elmúlt években egyre inkább problémát okoz az Egyesült Államokban az online vásárlások térnyerése, elsősorban a bevásárlóközpontok számára. A Citi elemzői szerint a problémák már annyira nyilvánvalóvá váltak, hogy a Wall Street-en az egyik legnépszerűbb ötletnek tűnik a befektetők körében a bevásárlóközpontokat üzemeltető és finanszírozó cégek részvényeinek shortolása, a csődjük ellen biztosítást nyújtó CDS-ek vásárlása.

A befektetési bank elemzői szerint már túlzottan is, a folyamatot ezért inkább máshogy kellene megjátszani. Ők az egyedi kiskereskedelmi cégeket erre jobb célpontnak tartják - írja összefoglalójában a Bloomberg. Az eddigi legnépszerűbb stratégia a témában a CMBX nevű, a kereskedelmi ingatlanszektor által kibocsátott eszközfedezetű értékpapírokat (CMBS)követő index eladása volt. A befektetők úgy vélik, a bevásárló központok szenvedése több üresen álló üzlethelyiséget és több csődöt eredményezhet a szektorban.

Az elmúlt hetekben már olyan tétekben tettek az index esésére, hogy a piac átlendült a ló túlsó oldalára. Már nagyon sok olyan befektető és hedge-fund is megjelent az index eladói között, akiknek egyébként nem nagyon van tapasztalatuk a kereskedelmi célú ingatlanokat működtető cégekkel kapcsolatban - vélik a Credit Suisse elemzői is.

Most már sokkal jobb megközelítésnek tűnik a kiskereskedelmi szektor problémáira való spekulációnak, ha a befektető az alapokhoz nyúl, s közvetlenül a kiskereskedelmi cégek, mint a Target Corp., Gap Inc., Nordstrom Inc. és a  Macy's Inc. gondjait lovagolja meg - mondta a hírügynökségnek a Citigroup elemzője. Ráadásul szerinte a CMBS index shortolása már csak azért is rossz ötlet, mivel a kereskedelmi ingatlanindexben csak 10 százalékos súlya van a bevásárlóközpontoknak, a többi más típusú ingatlannal, például irodákkal kapcsolatos cégekhez kötődik.

Kitartás kell

Nagyon nehéz megmondani, hogy mennyi időnek kell eltelnie, mire a szektor kapitulációra kényszerül, beindulnak a tömeges csődök - mondta a bank szakértője. Ugyanakkor a gondot érezhetőek a szektorban, az amerikaiak egyre kevesebbet költenek a plázákban, egyre többen vásárolnak online - ennek nagy nyertese az Amazon - azonban a vásárlói kosár is átalakulóban van. A szakértő szerint az amerikai emberek elkölthető jövedelméből egyre kisebb részt tesz ki a hagyományos kiskereskedelmi forgalomban kapható termékek vásárlása, s egyre többet költenek szabadidős tevékenységekre, utazásokra.

A plázákat üzemeltető cégek eközben nyomás alatt vannak, egyre több kiskereskedelmi lánc jelenti be, hogy csökkenti üzletei számát, s növeli az online értékesítés szerepét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!