A részvénypiac forgalma meghaladta a 44,8 milliárd forintot az előző heti 38,5 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama emelkedett.

A hét nyertese az OTP lett, amely 1,3 százalékkal erősödött és 8975 forinton zárt pénteken, a heti forgalma meghaladta a 17,8 milliárd forintot. A Richter árfolyama 0,8 százalékkal emelkedett, pénteken 6480 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 15,3 milliárd forint volt. A Mol 0,3 százalékkal erősödött a héten, pénteken 20 450 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 8,6 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 0,4 százalékkal nőtt, 516 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 2,1 milliárd forintot tett ki.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1949 ponton zárt pénteken, 1,5 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.

Hétfőn a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkentek a vezető európai tőzsdeindexek, a BUX az átlagnál jobban gyengült, csaknem 1,6 százalékos mínuszban zárt, főként a Richter jelentős, több mint 4 százalékos esése miatt. A gyógyszercég hétfőn közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentése ugyan valamennyivel még jobb is lett a várakozásoknál, a délelőtti sajtótájékoztatón ugyanakkor a menedzsment kissé pesszimista várakozásokat ismertetett az idei évvel kapcsolatban, a tavalyinál gyengébb évet prognosztizálnak, ennek hatására esni kezdett a papír árfolyama.

Kedden a vezető magyar részvények együtt mozogtak a nemzetközi piacokkal. A magyar és a nyugat-európai részvénypiacokon is mérsékelt emelkedés volt megfigyelhető. A Richter árfolyama a hétfői több mint 4 százalékos esés után 1,4 százalékot emelkedett kedden.

Szerdán a magyar részvénypiacon nem voltak jelentős elmozdulások, enyhén pozitív hangulat uralkodott.

Csütörtökön már kedvezőbb volt a hangulat a nemzetközi piacokon, a magyar tőzsdén is jól szerepeltek a vezető részvények. A nap nyertese a Richter volt, a gyógyszerpapír több mint 1,7 százalékkal erősödött, az OTP árfolyama pedig nagyon közel került a 9000 forintos szinthez.

Pénteken a BUX 207,01 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel, 33 156 ponton zárt, ami újabb történelmi csúcs. Ezt megelőzően utoljára 2017. január 10-én zárt történelmi csúcson a BUX, akkor 33 031,53 ponton állt. A Richter ismét jól teljesített, miután a Goldman Sachs a korábbi semlegesről vételre javította a papírra vonatkozó ajánlását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!