Az első félévi adózott eredmény 504,6 millió forint volt, éves szinten 57 százalékkal csökkent, főként a MyCity ingatlanfejlesztési tevékenység erős bázishatása miatt. Az előző év első fél évében adták át a Reviczky Liget projekt meghatározó részét, idén az első és a második negyedévében nem voltak jelentősebb projektátadások, így az ingatlanfejlesztési tevékenységből származó eredmény nem volt számottevő.

A csoport közleménye szerint 2019 második negyedévében növelni tudta franchise és pénzügyi közvetítésből származó eredményét. Magyarországon a pénzügyi közvetítő üzletág pótolni tudta a lakástakarékpénztári tevékenység kieső profitját.

Lengyelországban a Gold Finance akvizícióját követően mind a bevételek, mind pedig a hitelközvetítési volumenek kimagasló mértékben nőttek, amihez hozzájárult a tevékenység jelentős, organikus növekedése is. A működési és adózott eredmény a negyedév során pozitívba fordult, a menedzsment várakozásai szerint az eredmény tovább nő a következő negyedévekben.

A csehországi leányvállalatok javítani tudták eredményüket, pozitív eredménnyel zárták mind a negyedévet, mind a fél évet.

A csoport konszolidált árbevétele 2019 második negyedévében meghaladta az 2 milliárd forintot, éves szinten 6 százalékkal bővült.

Összességében a vezetőség megerősítette a 2019-re tett, az alaptevékenységre vonatkozó eredmény-előrejelzését.

A jelentés kitér arra is, hogy a MyCity projektek második negyedéves kivitelezési csúszásai miatt megnövekedett a valószínűsége annak, hogy az idénre tervezett átadások 2020-ra kerülnek át. Az esetleges csúszás nem érinti a lakások értékesítésének áfavonzatát, azokat 5 százalékos áfával értékesítik.

A Duna House-csoport részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, utolsó záróára augusztus 22-én 3720 forint volt. A papír éves maximuma 4380 forint, az éves minimum pedig 3360 forint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!