Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Keler Zrt. tavalyi eredménye 1,450 milliárd forint, a tulajdonosok a társaság május 29-én megtartott közgyűlésen 4 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. A közlemény szerint a magyarországi tőkepiac egyedüli értéktárát működtető Keler Zrt. bevétele 2,9 százalékkal magasabb a célkitűzésnél, az egy évvel korábbit pedig 1 százalékkal haladja meg.

A társaság teljesítményét pozitívan befolyásolta a magyar gazdaság növekedése - véli Mónus Attila, a Keler Zrt. vezérigazgatója. A cég tavaly is szigorúan kezelte a kiadásokat, illetve egy egyszeri, 2017-ben képzett céltartalékot is feloldott, így az adózás előtti eredményük a tervezett 314,1 millió forint többszöröse lett.

A klíringházi és garanciaszolgáltatásokat nyújtó Keler KSZF Zrt. bevétele megfelel a terveknek. A tőkepiaci bevételeknél minimális visszaesés volt, de az energiapiacok szárnyalása az előző évekhez hasonlóan folytatódott - ismertette a közleményben Mátrai Károly, a Keler KSZF Zrt. vezérigazgatója. A Keler KSZF Zrt. adózás előtti eredménye 2018-ban 193,1 millió forint volt, 41 százalékkal múlja felül a tervezettet, az egy évvel korábbit pedig 1,4 százalékkal.

A Keler-csoport középtávú stratégiájának megfelelően a hazai piac hatékony kiszolgálása mellett a jövőben is a régiós terjeszkedésre koncentrál, hogy értéktári, klíringházi és jelentési szolgáltatásaival is jelentős szereplővé váljon. Idén a Keler-csoport mindkét tagvállalata további növekedésre számít - emelte ki Mónus Attila.

Az 1993-ban alapított Keler Zrt. tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Leányvállalatával, a KELER KSZF Zrt.-vel biztosítja és működteti a hazai és számos európai tőke- és energiapiac zavartalan működését biztosító infrastruktúrát.

A Keler KSZF klíringházként biztosítja az ügyletek biztonságos és átlátható elszámolását. Klíringszolgáltatásokat nyújt a BÉT, az MTS Hungary állampapír kereskedelmi piac, a CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac és a magyar kiegyenlítő gázpiac számára, valamint a HUPX magyarországi szervezett villamosenergia-piacon, a német, a francia, a cseh és a szerb energiapiacon valamint az osztrák gázpiacon nyújt általános klíringtagi szolgáltatásokat - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!