A BÉT alulteljesítő volt, például a német DAX index 0,8 százalékkal csökkent, az amerikai S&P 500 pedig 1 százalékos mínuszban volt a BÉT zárásakor. Technikai korrekcióról van szó az előző időszak erőteljes emelkedése után. Hozamemelkedés kezdődött a világban, ami ellensége a részvényárfolyamoknak, alapvetően ez az oka annak, hogy napok óta csökkenést látni a nemzetközi piacokon és a magyar börzén is - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en.

A Mol árfolyama 64 forinttal, 2,06 százalékkal 3036 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,38 százalékkal 11 400 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 472 forintra gyengült, forgalma 210,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,69 százalékkal 6450 forintra csökkent, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!