A Mol 21 forinttal, 0,69 százalékkal 3060 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,62 százalékkal 9650 forintra csökkent, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 477 forintra nőtt, forgalma 271,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 71 forinttal, 1,06 százalékkal 6608 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője az M1 csatornán elmondta, a Budapesti Értéktőzsde lendülete nem tartott ki zárásig, a BUX a pozitív nyitás és a napközbeni emelkedés után kisebb mínuszban zárt. A vezető részvények közül a Magyar Telekom és a Mol árfolyamata tudott emelkedni, míg az OTP és a Richter ára csökkent.

Az OTP árfolyama a keddi, több mint 4,5 százalékos zuhanás után szerdán reggel emelkedett, napközben mínuszban és pluszban is járt, hogy végül csökkenéssel fejezze be a napot.

A Mol a keddi részvényaprózást követő esés után szerdán emelkedni tudott. A Mol 1000 forintos törzsrészvényeinek névértéke a felaprózással a nyolcadára - 125 forintra - csökkent, amelyekkel kedden kereskedtek először. A tőzsdei árfolyamot is nyolcadolták, a keddi bázisárat 3057 forintban határozta meg a tőzsde.

A vezető nyugat-európai tőzsdemutatók emelkedéssel zártak, és emelkedéssel nyitottak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!