Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A decemberrel lezárt három hónapban a Tesla a 7,08 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál magasabb, 7,23 milliárd dollár értékesítési árbevétel mellett 139,5 millió dollár nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi 675 millió dolláros veszteséghez képest nagy előrelépés ugyan, a piac azonban nagyobb, 182 millió dollár nyereségre számított.

A negyedik negyedévben a Tesla 5,7 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett a harmadik negyedévivel nagyjából megegyező 414 millió dollár működési eredményt ért el.

A nyereségre vonatkozó piaci várakozások magasak voltak annak ellenére is, hogy Elon Musk, a cég vezérigazgatója januárban már jelezte az eredmény csökkenését és a folyó negyedévre vonatkozóan is "nagyon alacsony" nyereséget helyezett kilátásba.

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelte el történetének legmagasabb nyereségét, 312 millió dollárt, 2003-as alapítása óta pedig mindössze négy negyedévet zárt nyereséggel. A 2018-as évet a Tesla egymilliárd dollár, a 2017-es évet pedig közel kétmilliárd dollár veszteséggel zárta.

A Tesla a negyedik negyedévben 63 ezer Model 3 elektromos autót szállított le amerikai ügyfeleinek. A negyedéves beszámoló alkalmából bejelentette, hogy megkezdte a Modell 3 gyártását európai és kínai ügyfelei számára is.

Az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót tervez gyártani a Tesla, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el kívánja érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást. Az amerikai fremonti gyárban a Model 3 gyártása a jövő év végére eléri a heti 7 ezret, a Sanghajban épülő Gigafactory üzemben pedig kezdetben a heti 3 ezret.

A Tesla részvénye a szerdai 3,80 százalékos emelkedés után a vártnál alacsonyabb nyereség miatt a tőzsdén kívüli forgalomban közel öt százalékkal gyengült az amerikai kereskedés csütörtöki kezdete előtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!