Több mint 186 milliárd forintot költött el a Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretében 2019 végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank tavaly februárban hozakodott elő azzal a gondolattal, hogy erősíteni kellene a modern vállalati kötvénypiacot, a 330 pontos Versenyképességi programban erről is volt szó.

Innentől felpörögtek az események. Nem sokkal később már lehetett tudni a program főbb részleteit is, maga a terméktájékoztató pedig április végén jelent meg.

Sokat vásárol a jegybank

Maga a program júliusban indult, az első kötvénykibocsátás szeptemberben történt meg. Az egyebek között bioüzemanyagokat gyártó Pannonia Bio Zrt. vitt a piacra egy 15 milliárd forintos pakettet, amelynek a felét azonnal le is jegyezte a jegybank. Az MNB ezután a másodpiacon további 3 milliárd forintnyit vett a cég kötvényéből. A második kibocsátó a Mol Nyrt. volt - a cég szintén érdekelt az üzemanyaggyártásban, de a kőolaj- és földgázkitermelésben is. A százhalombattai óriás 28,4 milliárdos kibocsátásának szintén a fele került az MNB-hez.

A Mol kötvényeiből a jegybank a másodpiacon ezidáig nem vásárolt, az is igaz viszont, hogy a cég hitelpapírjait az intézményi befektetők mindig is szívesen vették és tartották meg. Az NKP-ba pályázó cégek közül a Mol hitelminősítése a legjobb, BBB-, ami azt jelenti, hogy befektetésre ajánlott kategóriába tartozik a Fitch-nél és a Standard & Poor'snál is. Utóbbi hitelminősítő ráadásul pozitív kilátással erősítette meg legutóbb a cég besorolását, ami azt jelenti, hogy a következő felülvizsgálatokon felminősítheti.

Gyenge minősítések

A Mol és az ingatlanüzletben érdekelt Cordia Zrt. volt csak az a két kibocsátó, amelynek a kötvényeiből nem vásárolt a másodpiacon az MNB. A többi kibocsátónál bőven 50 százalék fölött van a kitettsége. Az NKP szerint a jegybank az aukció során a hitelpapírok felét jegyezheti le, a másodpiacon pedig annyit vásárolhat, hogy egy-egy sorozat legfeljebb 70 százaléka kerülhet a birtokába cégcsoportonként legfeljebb 20 milliárd forint értékig.

NKP-be jelentkezett cégek
Vállalat neveVállalat minősítésaFedezetlen kötvény minősítése
Alteo Nyrt.BB+BBB-
Market Építő Zrt.BB-BB
Unix Autó Kft.BB-BB-
Wingholding Zrt.BBBBB-
Opus Global Nyrt.BBBBB-
Pannonia Bio Zrt.BB+BB+
Proform Zrt.B+BB-
Bonafarm-csoportBB-BB-
Pick Szeged Zrt.BB-BB-
Duna Aszfalt Kft.BB-BB
Masterplast Nyrt.B+B+
Cordia International Zrt.BBBB
TIGÁZ Földgázelosztó Zrt.BB+BB+
AutoWallis Nyrt
B+B+
Baromfi-Coop Kft.BB-BB-
Appeninn Holding Nyrt.B+BB-
B+N Referencia Zrt.B+B+
Marso Kft.BB-BB
LP Portfolio KftB+BB-
Mol Nyrt.BBB-BBB-
Tranzit-Food Kft.
BBBB
Vajda Papír Kft.
B+B+
4iG Nyrt
BB-BB-
Hell Energy Kft.
BBBB
BIF Nyrt.
B+BB-
Trans-Sped Kft.B+B+
Cerbona Élelmiszergyártó Kft.BB-BB-
Tv2-csoportBB-B+
Forrás: MNB, Napi.hu

A kötvényprogramba eddig 27 cég jelentkezett. A feltételek között volt, hogy minimum B+ hitelminősítést szerezzenek, az MNB pedig minősítés megszerzését is támogatja, ha azt a Scope Ratings vagy az Euler Hermes végzi el.

A vállalatok minősítése eddig a Molon kívül nem ütötte meg a befektetésre ajánlott BBB-s szintet, sőt elég sok cég éppen csak átcsúszott a léc fölött. A B+ a "magasan spekulatív" besorolást jelenti már a kötvénypiacon.

NER-közeli cégeket pénzel a program

A pályázó vállalatok között feltűnően sok a kormányközeli, vagyis a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) jól lavírozó vállalkozás. Jegybanki segítséggel ezek a cégek és persze a többi pályázó is olcsó forráshoz juthatnak hozzá, hiszen nagy vevőként az MNB leszorítja a kötvényeik kamatát, de jegybank által megvásárolt kötvények felét eddig a kormányzat által kedvelt cégek dobták a piacra. Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. például 20 milliárd forint értékben bocsátott ki hitelpapírokat, ebből 13,92 milliárd forintnyi van az MNB-nél. A szintén kormányközelinek tartott Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Zrt. 30 milliárdos kötvénypakettjéből 18,312 milliárd került a jegybankhoz.

A Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó cégbirodalmát összefogó Opus Global Nyrt. is túlesett októberben egy 28,6 milliárd forintos kötvénykibocsátáson, a tízéves hitelpapírokból 17,3 milliárdnyit vásárolt meg a jegybank. Az Appeninn Nyrt. ingatlanos cég legnagyobb tulajdonosa a miniszterelnök vejéhez. Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Zrt. Az éppen csak B+ minősítésű társaság 20 milliárdos kibocsátásából 13,95 milliárdnyi van a jegybanknál.

Bárány László debreceni élelmiszeripari vállalkozó is jó viszonyt ápol a kormányzattal, az érdekeltségébe tartozó Baromfi-Coop Zrt. összesen 28,5 milliárd forintnyi kötvénykibocsátáson van túl, ebből 17,7 milliárdot vett meg az MNB. A B+N Referencia Zrt. is kormányközelinek tartott vállalkozás, amelyet Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszterhez és Tombor András vállalkozóhoz kötnek. A B+N is éppen csak elérte a Scope-nál a minimális, B+-os szintet, a jegybank mégis úgy döntött, hogy a 10 milliárdos kibocsátásából a maximális 7 milliárdot betárazza.

Megemelt keret

Az NKP abból a szempontból jól megy, hogy az egy évre tervezett 300 milliárdos keret több mint 60 százaléka fél év alatt elfogyott. A jegybank épp ezért nemrég 450 milliárd forintra emelte a program keretét.

Pályázó van még bőven. A kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Jászai Gellérthez köthető, a közbeszerzési tendereken elképesztően sikeres 4iG Nyrt. persze lehetséges, hogy egyelőre elhalasztja a kötvénykibocsátást, miután kútba esett a T Systems megvásárlása. Az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó BIF Nyrt. is pályázik az MNB pénzére.

Csányi Sándor, OTP-s elnök-vezérigazgató élelmiszeripari érdekeltségei is ott vannak a programban. A Pick Szeged Zrt. már sikeresen kibocsátott 27 milliárd forintnyi hitelpapírt, amiből az 17,75 milliárdot vásárolt meg. Az ország egyik leggazdagabb emberének másik cége, a Bonafarm Zrt. is jelentkezett a programba, de eddig még nem értékesített kötvényeket. Az viszont nem titok, hogy a Bonafarm komoly beruházásokat tervez, Csányi Attila vezérigazgató 100 milliárd forintos nagyságrendű fejlesztésről nyilatkozott néhány hónappal ezelőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!